Betiltották a 44. gyermek című filmet - filmkritika

Írta: ,

„Daniel Espinosa filmje hazugságokból áll, és Oroszország, az oroszok arcul köpése” – írja egy állami finanszírozású orosz kulturális lap. Majd egész egyszerűen a minisztérium betiltotta. Mintha 1952-t írnánk. Amikor a film játszódik.

Végtelenül nyomasztó hangulat, fojtogató légkör, önmagukból kifordult emberek, hazugság, embertelen diktatúra, kínzás minden mennyiségben. Anélkül, hogy a történetet elmesélnénk egyetlen mondatban összefoglalva ezt látjuk a vásznon.

A megható, lírai kezdés után igen intenzív, kézi kamerával leforgatott képsorok dübörögnek, egy véres csatajelenet, amely annyira erőteljes, hogy az ember szinte a saját bőrén érzi. Az első fél órában könnyeket is előcsalogat a film, a gyerekek szeme láttára történő brutális kivégzés enyhén sokkoló. De ezután kicsit összekavarodnak a szálak.

A film ide-oda csapódik, hol a történelmi drámának, a karakterfejlődéseknek, hol pedig a krimi szálnak enged teret, mely utóbbi éppen ezért nem igazán tud érvényesülni, még ha a film központi eseménye lenne is.

A nyomozás részleteiről sok mindent nem tudunk meg, majd a film közepén hirtelen, a semmiből feltűnik a gyilkos, és az ő szemszögéből látjuk a történéseket. Akinek körülbelül 3 snitt erejéig még a saját családja is feltűnik. Majd pedig eltűnik a süllyesztőbe, ahonnan soha többet nem kerül elő. A gyilkosságok motivációját pedig letudják 30 másodpercben.

A film kulcsmondatát többször is sulykolják a nézőbe: „a paradicsomban nincs bűnözés” - igazából erre épül a központi történet, a sorozatgyilkosság.

Moszkvában a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú holttestét a film főhőse Leo Dimitrov (Tom Hardy) az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül száműzik, ráadásul egyszerű közrendőrnek.

De itt is megismétlődik egy ahhoz hasonló bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni. Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Felségével együtt mindent kockára tesznek, hogy a vérengző fenevadat megállítsák – még ha ezzel az Állam ellenségeivé is válnak. Ráadásul a holtak száma egyre csak szaporodik…

A legnagyobb neveknek Ridley Scott producer elég kevés lehetőséget adott. Gary Oldman-t eléggé háttérbe szorították, Vincent Cassel kicsit többet van jelen. Tom Hardy mellett az egykori tetovált lány, Noomi Rapace (Raisa Demidov) játssza a kiszolgáltatott feleség szerepét, és még egy tökéletesen hiteles mellékszereplőt érdemes említeni: Joel Kinnamant, aki az elvakult Vaszilij szerepében brillírozik.   

A forgatókönyv alapjául Tom Rob Smith által jegyzett könyv szolgált. Ami a kritikusok szerint – több díjjal is elismerték az elsőkönyves írót letehetetlen, izgalmas és egyben korhű olvasmány, ami igaz a filmre is, mert az egyén küzdelmét tökéletesen jól példázza az elnyomó rendszer ellen. Olyan szinten elborzasztók az egyes jelenetek, illetve a film keserű hangulata, hogy az ember hálát rebeg, hogy néhány évtizeddel később és nem a Szovjetunióban született.

Csak épp a krimi szál nem kellene bele, azaz de, csak sokkal jobban kidolgozva, mert így kissé kaotikus az egész. Kicsit az az érzése a nézőnek, hogy Espinosa túl sokat akart markolni, hogy mindent bele akart zsúfolni a filmbe. Az viszont tökéletesen átjön, hogy a mindennapokat, az egymáshoz való viszonyokat, még akár családon belül is félelem szőtte át, hogy a Szovjetunióban az ember élet 1953 előtt nem sokat ért.