A frászt hozta ránk a Lazarus hatás (The Lazarus effect) - filmkritika

Írta: ,

Igazi horror, bár nem a legvéresebb fajtából. Inkább a „frászt hozza ránk” típusba sorolnám, ahogy a sötétből hirtelen előtűnik valaki vagy valami jelezvén, hogy a halottakkal nem jó szórakozni. A horroron edzetteknek, sokszor kiszámíthatóak ezek a pillanatok, bár számukra is akad néhány fotelből kiugrasztós riogatás...

A film címe utal a Bibliából jól ismert Lázár feltámasztásának történetére, ahol Jézus kelti életre halott barátját, csakhogy ő szövődmény nélkül dolgozott. Főhőseink azonban nagyon elszámolnak valamit, így hamarosan kezdetét veszi a rémálom.

A film alapszituációja nem rossz, habár láttunk már hasonlót. Az 1990-es Egyenesen át orvostanhallgatói (Julia Roberts) és (Kiefer Sutherland) már megpróbálkoztak a halottak feltámasztásával, igaz ők szándékosan állíttatták le a szívüket, hogy aztán egy kísérlet során feltámadhassanak. Az ismeretlen, gonosz erő ott is megjelenik, hiába Istent csak Isten játszhat.

Esetünkben szintén egy csapat fiatal kutatóról van szó, akik hatalmas áttörésre készülnek, halottakat próbálnak visszahozni az életbe. Eleinte ’csak’ állatokat – konkrétan egy kutyát – támasztanak fel, de érezhető, hogy a projekt a végéhez közeledik, már csak publikálni kell az eredményeket. Az egyetem dékánja ezen a ponton azonban tudomást szerez a nem teljesen legális akcióról és leállítja a kísérleteket. Az anyagokat – amelyek bizonyítékul szolgálhatnának a kutatás eredményességéről – elkobozzák. Mit lehet ilyenkor tenni? Hosszú évek munkája mégsem veszhet kárba, tehát betörnek a korábbi laboratóriumba, hogy megismételjék, és újra rögzítsék a kísérletet. A számításaikba azonban hiba csúszik és a főszereplőnő Zoe (Olivia Wilde) meghal. Itt egy igen kiszámítható klisé következik: az első emberi tesztalany, Zoe feltámasztása. Ez mind szép és jó, a nő visszatér az életbe, csakhogy valami nagyon nem stimmel vele. Maga lesz a megtestesült gonosz.

Olivia Wilde vagyis Doktor House tizenhármasa egyébként nem először mutatkozik be a horror műfajában, korábban játszott már a 2006-os Végzetes kitérőben is. Ez a terhessége előtti utolsó filmje és nem csinálja rosszul, bár a pörgősre vágott, jó hangeffektekkel ellátott riogatós beállítások kétségkívül csak dobnak az alakításon. Ahogy haladunk előre a történetben számíthatunk az ismeretlen erővel apelláló horrorok már-már kötelező elemére, a folyosón lehajtott fejjel ácsorgó, hosszú barna haját az arcába lógató, fehér hálóinges alakra, mint megtestesült gonoszra.

A fiatal rendezőnek (David Gelb) egyébként ez az első nagyjátékfilmje. Valójában idáig egyetlen nemzetközi szinten számon tartott alkotása van, egy idős sushikészítő mesterről szóló dokumentumfilm: a Sushiálmok. A másik főszereplő (Mark Duplass) neve sem cseng túl ismerősen a nagyjátékfilmek világában, de a szerelmes, enyhén magát istennek képzelő főhős figuráját megfelelően hozza.

Nem hiszem, hogy a Lazarus hatás a horror klasszikusok közé emelkedik majd, de akik szeretik a műfajt, ne hagyják ki, a kellemesen bizsergős ’jézusmáriamostmilesz’ érzés tuti garantált.