A 4 legbetegebb Almodóvar-film, amit neked is látnod kell

Írta: ,

Pedro Almodóvar filmjei általában megosztják a nézőket, hiszen a spanyol rendező nem éppen a megszokott klisékkel dolgozik, filmjeit a formabontóan nyers, naturalista ábrázolásmód jellemzi. Tabudöntögető témái sokaknál kiverik a biztosítékot – ha bepillantást akarsz nyerni Almodóvar világába, megmutatjuk, melyik az a négy film, amit mindenképp látnod kell!

Mindent anyámról – Todo sobre mi madre Kép forrása: tumblr, hollywoodlady

1/4 Mindent anyámról – Todo sobre mi madre

A Cannes-ban bemutatott 1999-es dráma több rangos díjat is elnyert, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.

A történet egy a fiát elvesztő édesanya, Manuela szomorú történetén keresztül kalauzol a társadalom peremére került emberek mindennapjaiba, ahol nem különösebben kirívó eset, ha épp egy transzvesztita (aki egyébként AIDS-es) ejt teherbe egy apácát.

Rosa, az apáca szerepében a rendező múzsája, a hamvas és fiatal Penélope Cruz tűnik fel – igaz, nem túl sokáig, ugyanis szerepe szerint belehal a szülésbe. A film burkolt társadalomkritikának is tekinthető a homoszexualitással vagy az AIDS-szel szembeni hozzáállás miatt.

Eleven hús – Carne trémula Kép forrása: cinematerial.com

2/4 Eleven hús – Carne trémula

Bár Almodóvar 1997-es alkotását, az Eleven húst mindössze egy Bafta-jelöléssel és kisebb díjakkal jutalmazták, nekem az egyik kedvencem a rendezőtől ez az intrikától és erotikától fűtött szerelmi történet, melyben minden egy félresikerült lövöldözéssel kezdődik – legalábbis eleinte úgy tűnik.

A filmben szerelmi három-, vagy inkább négyszögek szövevényes szála bontakozik ki, ahol a Javier Bardem által életre keltett, kerekesszékbe kényszerülő David hirtelen maga is a felszarvazott férj szerepében találja magát, és ez a helyzet egyáltalán nincs ínyére. Persze korántsem ez az egyetlen eltitkolt, bűnös viszony, és nem csak a szerelmek, hanem évtizedes barátságok mehetnek tönkre, ha minden apró részletre fény derül.

3/4 Rossz nevelés – La mala educacion

A rendező 2004-es alkotásában az idősíkokban ugrálva ismerhetjük meg két férfi, Ignacio és Enrique hányattatott sorsát, akik a hatvanas években gyerekként, egy bentlakásos katolikus iskolában kötöttek barátságot. Az intézmény falai között nem csak a testi-lelki fenyítésnek, de Manolo atya zsarnokoskodó és minden értelemben zaklató viselkedésének kiszolgáltatva éltek. Az élet aztán elsodorta őket egymástól, de egy véletlen folytán később újra találkoztak.

Nehéz témák kerülnek feszegetésre, az abúzus mellett a homoszexualitás és a gyilkosság is terítéken van – a film életrajzi ihletésű; a vállaltan meleg Almodóvart szigorú katolikus iskolában taníttatták, azt pedig csak remélhetjük, hogy ennyiben ki is merül az egyezés a rendező és a film szereplőinek élete között.

A bőr, amelyben élek – La piel que habito Kép forrása: tumblr, tarkowski

4/4 A bőr, amelyben élek – La piel que habito

Antonio Banderas filmes karrierje egy Almodóvar-filmmel, a Szenvedélyek labirintusával kezdődött 22 éves korában, majd a rendező több alkotásában is feltűnt, többnyire valamilyen csábító szerepben.

A 2011-es Bőr, amelyben élek című drámában már nem az ifjú titán, hanem a megszállott plasztikai sebész apa, Dr. Roberd Ledgard karakterét kelti életre, aki minden elképzelést felülmúlva köti össze a lányát ért erőszak miatti bosszút az etikailag igencsak megkérdőjelezhető szakmai kísérletezéssel.

A rendezőtől megszokott szövevényes cselekményre és egy olyan csavarra számíthatunk, amitől a legelvetemültebb Almodóvar-rajongók álla is leesik.