7 film, amit minden nőnek látnia kell

Szirák Viki
Írta: ,
7 film, amit minden nőnek látnia kell

Kép forrása: patheos.com

Nőnap alkalmából felejtsd el a kötelező köröket, a házi munkát és a bevásárló túrát, helyette pedig kalandozz el gondolatban egy teljesen másik világba. Másfél óra kikapcsolódást nyújtanak az alábbi aktuális filmek, amiket ráadásul minden nőnek látnia kéne.

Ha anya nincs otthon, megáll az élet, igaz? A film készítői biztosan egyetértenek!

A sztori szerint Antoine-t, a HR vezetőt hamarosan végre előléptetik. Úgy érzi, őt már aztán semmi sem érheti váratlanul, hiszen karrierje sínen van, ám ekkor felesége igazán nehéz próbatétel elé állítja.

Isabelle úgy határoz, hogy gyerekek és házastárs nélkül indul el egy pár napos vakációzásra, és bár férjének szigorú utasításokba adja, mit és mikor kell csinálni, Antoine-nak jobban meggyűlik a baja a helyzettel, mint gondolná. A világ hamar a feje tetejére áll, ha a családanya pár napra elutazik!

Jane Austen történeteit sosem lehet megunni, legújabb komédiája pedig március 12-től már elérhetővé válik a mozikban!

A gyönyörű Emma Woodhouse afféle méhkirálynőnek számít álmos kis városkájában, ahol szinte mindenkit ismer, és mindenki ismeri őt is.

A történet azt mutatja meg, hogyan találhatod meg a párodat, és hogyan érdemelheted ki a boldogságot; sok esetben ugyanis mindkettő ott van a szemed előtt, és még csak észre sem veszed.

Az adaptáció rendkívül viccesnek és találónak ígérkezik, úgyhogy kár lenne kihagyni!

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!