5 újjáélesztett sorozat, aminek érdemes adnod egy esélyt

Írta: ,

Néha bizony nagyon rosszul tud elsülni, ha egy filmnek vagy sorozatnak sok idő elteltével megcsinálják a folytatását, vagy ha teljesen újraforgatják az egészet. A Netflix idén év elején jelentette be, hogy a Szívek szállodája is kapni fog egy 4 epizódból álló folytatást, melynek az első részét november 25-én adták le. A Gilmore lányok visszatérésének kapcsán összeszedtünk néhány újjáélesztett és remake sorozatot, amelynek érdemes adnod egy esélyt.

90210 Kép forrása: imdb.com

A 90210 egy 5 évadot megélt amerikai sorozat, melynek főhősei gazdag kaliforniai családokból származó tinédzserek, akiknek végigkövethetjük kamaszos drámákkal és bonyolult szerelmi viszonyokkal teletűzdelt életét a gimitől az egyetemen keresztül egészen a nagybetűs életük kezdetéig.

A sorozat tulajdonképpen a Beverly Hills 90210 remake-jének és folytatásának is tekinthető, hiszen a főszereplők közül többen az eredeti sorozat hőseinek gyerekei, és többen is feltűnnek az új verzióban a korábbi széria sztárjai közül. Annak ellenére, hogy nem egy teljesen eredeti sorozat, a 90210 nagyon szerethető, amelyből az 5 évad sem lett erőltetetten sok.

Ha a hideg téli estéken kicsit elrepülnél a napsütötte tengerpartra, ez a neked való sorozat!

Dallas Kép forrása: twitter.com

A 2012-ben indított, 3 évados Dallas az eredeti 1978-as sorozat folytatása, mely a korábbi széria két nagy riválisának gyerekeiről, Jockey fiáról és Bobby fiáról szól, és természetesen az eredeti karakterek is megjelennek az új verzióban.

Ahogy az eredeti, úgy az újjáélesztett sorozat is tele van intrikával, akcióval, bár jóval krimiszerűbbre sikerült, mint egy átlagos szappanopera.

A Dallast eredetileg hosszabbra tervezték, mint 3 évad, de az egyik kulcskaraktert, a Jockey-t játszó Larry Hagman halála után a készítők jobbnak látták befejezni a szériát, mivel jelentősen esett a nézettsége.

Ennek ellenére érdemes adni egy esélyt az új Dallasnak is, ha valami akciódús drámasorozatot keresel.