Gyönyörű préselt virágok – Szép és maradandó díszek

Fischer Anna
Írta: ,
Gyönyörű préselt virágok – Szép és maradandó díszek

A virágok és más növények préseléssel való megőrzése egyben az egyik legrégebbi díszítési mód, ahogy az emberek nem csak otthonukat szeretnék szépíteni, de egyben a nyár szépségét is próbálják megőrizni. Lássuk a lépéseket a préseléshez, hogy biztosan szép és maradandó díszei legyenek lakásunknak a nyarat idéző dekorációk.

Mikrohullámú sütő

Van néhány egyéb lehetőségünk is a hetekig tartó préselés meggyorsítása érdekében.

Tegyük például a növényeket néhány percre mikrohullámú sütőbe. Ezáltal gyorsan és sérülés nélkül száradnak ki.

Ügyeljünk arra, hogy közepes hőfokot használjunk, és hogy a növény mindkét oldalára papírlapot tegyünk, ne érintkezzen mással.

Hagyományos sütőbe is betehetjük, ha éppen végeztünk az ebéddel, de a sütő még elég meleg a növényeknek.

Kiválasztás

Érdemes a hibátlan egyedeket választani, hiszen a dekoráció valószínűleg szemmagasságba fog kerülni, ezért ott a kisebb hibák is lényegesen látványosabbak lehetnek, mint amikor a réten látjuk őket.

A feldolgozás céljából válasszunk nagyobb felületekkel rendelkező növényeket, például nagy levelű és nagy szirmú egyedeket.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?