Te is utálsz vasalni? Tippek, amivel akár teljesen búcsút inthetsz neki

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A vasalást nem sokan sorolják a kedvenc otthoni teendőik közé, bár vannak, akik pont a monotonitás miatt szeretik. Tény, hogy filmet is nézhetsz, hangos könyvet is hallgathatsz, miközben vasalsz, de ha nagyon utálod ezt a rutint, akkor az alábbi tippekkel akár teljesen megszabadulhatsz tőle.

Ha nincs szárítógéped, akkor sajnos muszáj lesz teregetned a ruháidat. Ebben az esetben különösen fontos, hogy betartsd a korábban írtakat, tehát kerüld a túl sok ruhát, a magas fordulatszámot és védd ki, hogy a ruháknak állni kelljen a mosógépben.

A teregetést illetően alapszabály, hogy mindig rázd ki a ruhákat, és simítsd le őket, amikor felkerülnek a szárítóra.

A felsőrészeket érdemes eleve fogason szárítani, így nem látszik meg majd rajtuk a csipesz nyoma, ráadásul kisebb eséllyel kell majd vasalni őket (kivétel ez alól a kötött, horgolt ruha, amit nem szabad felakasztva szárítani).

Amit csak lehet, varrás mentén akassz fel, hiszen így – vasalás nélkül is – kevésbé fog látszani, hogyan lógott a szárítón.

A mosás is kulcsfontosságú Kép forrása: Fotofabrika/Depositphotos

A mosás szempontjából akkor teszed a legjobbat magaddal, ha nem tömöd tele a mosógépedet. Minél több ruhát teszel ugyanis a dobba, annál nagyobb eséllyel fognak meggyűrődni, és még a gondos teregetés ellenére sem lesznek azonnal viselhetőek.

Ezt a hibát azért is érdemes elkerülni, mert így még azok a ruhák is összegyűrődnek, amiket egyébként nem lenne szükséges vasalnod.

Ami a mosási programot illeti, a magas fordulatszámú centrifugázás nem tesz jót, ha nem szereted a vasalást. Érthető módon ez is összegyűri a ruhákat, ha tehát elkerülnéd ezt a rutint, alacsonyabb fordulatszámú centrifugázást érdemes választanod.

És sose hagyd állni a ruhákat, miután végzett a gép!