Megéri takarítócéget fogadni? Érvek ellene és mellette

Szőke Angéla
Írta: ,
Megéri takarítócéget fogadni? Érvek ellene és mellette

Kép forrása: undrey/depositphotos.com

Valaki számára elképzelhetetlen, hogy egy idegen rendezkedjen az otthonában, míg másnak teljesen természetes, hogy takarítónő jár hozzá minden héten.

Nekem sosem volt bejárónőm, mindig kis garzonokban laktam, amiket én tartottam rendben, úgynevezett impulzív takarítóként. Ezt úgy értem, hogy sosem volt – illetve a mai napig nincs – egy meghatározott napom, hogy én most akkor például vasárnap teszek rendet. Ez nem is működött volna, hiszem mindig olyan munkáim voltak, ahol a változatos beosztásnak köszönhetően általában hétvégén is dolgoztam.

A magamfajta impulzív takarító úgy jár el, hogy elkezd rendbe tenni egy kis területet, amiből aztán egy intenzív nagytakarítás lesz a végére. Például kitalálom, hogy elmosogatok, de akkor már az asztalt is letörlöm, majd folytatom a szekrények portörlésével, és akkor már gyorsan ki is porszívózok, kiteregetek, beteszem a szennyest és így tovább, amíg minden ragyog a lakásban.

Anna barátnőm jobban utál takarítani, mint bárki más, akit ismerek, mégis mindig rend és tisztaság honol nála. Az ő stratégiája az, hogy minden nap takarít egy kicsit, de nem többet, mint húsz perc. Ennyit még el tud viselni és mivel folyamatosan csinálja, az otthona mindig rendben van.

Napjainkban mindenki időszűkében van. Reggel munkába rohanunk, utána ügyeket intézünk, majd sietve bevásárolunk, este főzünk, hullafáradtan ágynak esünk, majd a következő nap kezdődik a mókuskerék elölről. Hétvégén pedig szintén főzünk, illetve takarítunk, mosunk és vasalunk, sosem érjük utol magunkat, és ez az, amitől úgy érezzük, semmire nincs elég időnk.

Egy 2017-es kutatás az emberek boldogságérzetét vizsgálta Észak-Amerikában, illetve Európában, és kiderült, hogy azok boldogabbak és elégedettebbek életükkel, akik a mindennapi szükségszerű, de nem élvezetes teendőket és házimunkákat másokkal végeztetik.

Ezalatt olyan tevékenységeket kell érteni, mint fűnyírás, takarítás, vasalás, illetve a mindennapi főzés helyetti ételrendelés. A pszichológusok szerint ezzel tulajdonképpen az emberek időt vesznek maguknak, amit az utálatos munka helyett magukra fordítanak. Heti egy mozi vagy baráti összejövetel is jelentősen megnövelheti boldogságérzetünket.

Egy kanadai kutatásban az embereknek adtak heti negyven dollárt, amit „időmegtakarító” dolgokra költhettek. Valaki a kertjét tetette rendbe, vagy takarító személyzetet rendelt, míg mások főzés helyett étteremben vacsoráztak. A következő héten a negyven dollárt csak anyagi dolgokra költhették a kutatásban résztvevők. Egyesek bort vettek, mások ruhát vagy társasjátékot.

A két hetet összehasonlítva kiderült, hogy a résztvevők azon a héten voltak elégedettebbek és jobb hangulatúak, amikor a pénzen nem tárgyakat, hanem szabadidőt vásároltak.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján