Ennyi ideig kell használnod a műfenyődet, hogy környezetbarát lehess

Írta: ,

Egyre több a környezettudatos ember, azonban egyelőre nem igazán tudunk ökológiai lábnyom nélkül létezni. A karácsonnyal kapcsolatosan ugyancsak felmerülnek a környezetvédelmi lehetőségek: ne használj csomagolópapírt, ne vásárolj felesleges holmikat, húzd ki az égősort, ha nem vagytok otthon, és így tovább. De mi a helyzet a fenyőfával? Jobb döntés vágott fát venni, vagy érdemesebb beruházni egy műfenyőre?

Műfenyő kontra élő fa

Elsőre talán azt gondolod, hogy a műfenyő jó választás, de erre vonatkozóan akadnak cáfolatok. Először is az, hogy a műfenyő műanyagból készül, és mint köztudott, a műanyag nem igazán bomlik le, legalábbis nem emberi léptékben mérve. A műfenyők többségükben PVC-ből készülnek, amit még az átlagos műanyagnál is nehezebb újrahasznosítani, pedig éppenséggel abban sem remekelünk. Ráadásul egy kidobásra ítélt műfenyőt nem is szabad egy az egyben kitenni, hiszen a műanyag bevonat és a tüskék fém alapra kerülnek, ami azt jelenti, hogy a bevonatot eleve le kellene fejteni az ágakról… Erre még sok ökotudatos ember sem hajlandó, nemhogy mások.

Tény az is, hogy a műanyaggyártás során káros, rákkeltő anyagok szabadulnak fel, amik mérgezik a dolgozókat és a környezetet is.

További negatívum, hogy a műfenyők többsége Ázsiában készül, tehát az ökológiai lábnyomhoz hozzá kell számítanunk az utaztatással járó környezetszennyezést, energiafelhasználást is. Ezek után talán úgy érzed, felesleges érvelni a műfenyők mellett, de mindjárt rácáfolunk erre is.

Biztos, hogy jó döntés a vágott fenyő?

Sokak számára szomorú dolog egy kivágott fát bevinni a lakásba, mégis az az igazság, hogy a karácsonyi időszakra szánt fákat nem az erdőben vágják ki, hanem erre a célra fenntartott telepeken. Pontosan ugyanúgy nevelik őket, mint azokat a virágokat, amiket aztán csokorba kötnek a különféle alkalmakra. A különbség a virágok és a fenyőfák között az, hogy utóbbiak lassabban, általában 5-10 év alatt nőnek meg akkorára, hogy vághatóvá váljanak.

Egyértelműen az élőfenyők mellett szól az, hogy az előállításuk nem éppen környezetszennyező, sőt, mivel igénytelen növények, sokszor olyan helyen nevelik őket, amit más célra nem igazán tudnának felhasználni.

Éltükben a fenyők otthont adnak a természetes élővilágnak, és ahogy más zöld levelű növények, úgy a fenyőfák is széndioxidot kötnek meg, továbbá oxigént termelnek.

A tulajdonosoknak pedig érdekük, hogy folyamatosan friss fenyőt tudjanak eladni, ezért aztán a kivágott fák helyére újakat ültetnek. Végül, de nem utolsó sorban, a legtöbb, hazánkban megvásárolható fenyőfa az országból származik, ezeknek a fáknak az utaztatást illetően is kisebb az ökológiai lábnyoma. (Persze, itthon ugyancsak lehet importált fákat vásárolni, ezért, ha biztosra mennél, az eladónál érdemes érdeklődnöd.)