Kipróbáltam a gőztisztítót csempén, sütőben, vízkövön. Megéri beruházni rá? Elárulom!

Zabolai Margit
Írta: ,
Kipróbáltam a gőztisztítót csempén, sütőben, vízkövön. Megéri beruházni rá? Elárulom!

Régóta tervezgetem egy gőztisztító beszerzését, de a kérdést végül a nem levehető kanapéhuzat és a macska párosítása döntötte el. Vásárlás előtt próbáltam a neten tájékozódni, de nem igazán találtam személyes tapasztalatokon alapuló beszámolót, így most hiánypótló írás következik: megvettem, hazavittem, egy csomó felületen kipróbáltam, és most elmondom, mire jutottam.

Az első próba: tűzhely

Összeszerelés után elsőként a tűzhelyen és a sütőn próbáltam ki a gőztisztítót. Az eredmény nálam tízből tíz pontot kapott, a kefével is ellátott fejjel tényleg minimális súrolással töröltem le olyan zsírfoltokat, amiket máskor percekig suvickolok.

A kis fúvófejjel sikerült bejuttatnom a gőzt a sütő ajtaja és a fogantyúja közé, ahol gyakorlatilag lehetetlen takarítani, mert semmi nem fér be. A gőz hatására egy pillanat alatt kifolyt a lerakódott zsír, amit aztán már egyszerűen csak letöröltem, és ugyanez volt a sütővel is.

Az első próbát a gőztisztító akadály nélkül vette, még felül is múlta az elvárásaimat.

Használat előtt

Mielőtt bárki hozzáfog a gőztisztítós nagytakarításnak, szólok, hogy a biztonsági utasításokat tényleg nem árt komolyan venni. Fantasztikus, hogy vegyszerek nélkül dolgozhatunk, de a forró gőz valóban nagyon forró.

Ne kapkodj, ne legyél figyelmetlen, és eszedbe se jusson újratölteni a tartályt, amíg nem hűlt ki, mert a hirtelen felmelegedő víz gejzírként fog visszacsapni.

Nekem sikerült egy kicsit meg is égetnem a lábamat, de azt hiszem, ha az ember tudomásul veszi, hogy most valóban forró gőzzel – és persze felforrósodó tisztítóeszközzel – dolgozik, és ennek megfelelően óvatos, akkor az ilyen balesetek elkerülhetőek.

Kisgyerek, kisállat semmi esetre se legyen a közelben takarításkor!