5+1 világsztár, aki sikeresen legyőzte a rákot

Szőke Angéla
Írta: ,

Csak Amerikában 1,7 millió rákos megbetegedést diagnosztizálnak évente és több, mint 600ezren bele is halnak, pedig ha korai stádiumban diagnosztizálják, akkor közel sem halálos ítélet. A rák nem kímél senkit, még a sztárokat sem. Az elmúlt években több híresség állt a nyilvánosság elé és beszélt nyíltan betegségéről. Az alábbi hat világsztár nem adta fel, és sikeresen legyőzte a kórt.

Mindannyiunk kedvenc wolverine-je 2013 óta küzd a bőrrákkal. Orrából basaliomát (carcinoma basocellulare) távolítottak el, ami egyébként Magyarországon a leggyakoribb malignus bőrdaganat, igaz, annak legkevésbé rosszindulatú formája.

A tumor leginkább a napfénynek tartósan kitett bőrterületeken alakul ki, ami Jackman otthonában, a napfényes Ausztráliában nem ritka. A szívtipró több műtéten is átesett és azóta számos interjúban is felhívta az emberek figyelmét a napfényvédelem fontosságára.

A 81 évesen is gyönyörű legendás színésznő a mai napig aktívan dolgozik és az egészség mintaképe. Ennek ellenére tavaly úgy jelent meg egy talkshow-ban, hogy kötés volt a száján és elmondta, hogy egy rákos daganatot távolítottak el ajkából.

„Azt hittem, begyógyul majd az interjú előtt, de sajnos nem így történt.” mondta.

A Fonda színészdinasztia egyik legnagyobb csillaga nem először nézett szembe a kórral, hiszen 2010-ben mellrákból gyógyult fel.