Varázslatos világunk – 6 gyógyító hely a világ minden pontján

Írta: ,

Köztudott tény, hogy a világon akadnak különleges helyek, amelyek nem csak szépségükkel vonják magukra a figyelmet. Bizonyos országokban (köztük a miénkben is) találhatunk olyan területeket, amikről úgy vélik, mágikus, gyógyító erővel rendelkeznek, és a legendák szerint már egyetlen látogatás után is sokkal egészségesebben térhetünk haza. Most eláruljuk, hol bukkanhatsz rá ezekre a varázslatos helyekre!

1/6 Lourdes, Franciaország

A franciaországi Lourdes már régóta népszerű úti célnak számít azok körében, akik hisznek a csodákban, még a legsötétebb időszakok alatt is.

A szóbeszédek szerint ezen a helyszínen egy fehér ruhás nő víziója jelent meg, 5 hónap alatt 18-szor, miután a katolikus egyház ezután megállapította, hogy a jelenés valószínűleg Szűz Mária lehetett.

Azóta több millió ember látogatott már el a helyszínre, hogy megfürödhessenek a Bernadette forrásban, ami állítólag segít a spirituális, lelki gyógyulásban.

Machu Picchu, Peru Kép forrása: micloset503.com

2/6 Machu Picchu, Peru

Rengeteg helyi sámán és wellness szakértő javasolja, hogy életünkben legalább egyszer látogassunk el a perui Machu Picchuhoz; a hely különleges erői ugyanis segítenek megőrizni a jó közérzetet.

A néphagyományok történetei szerint, ha egy erős megérzésekkel rendelkező személy hozzáérinti a homlokát az Intihuatana kőhöz (ami szakértők szerint egykor az inkák csillagászati órája volt), az felerősíti a spirituális világhoz fűződő kapcsolatát.

Kék Lagúna, Izland Kép forrása: ytravelblog.com

3/6 Kék Lagúna, Izland

Az izlandi Kék Lagúna nem csak elképesztő szépsége miatt került be a világ 25 csodája közé, de egyúttal gyógyító ereje miatt is kiemelkedik az észak-európai területek közül.

A lagúnából kinyert ásványi anyagok ugyanis köztudottan pozitív hatással vannak a bőrproblémákra; így évente rengeteg ekcémával és pikkelysömörrel szenvedő ember látogat el ide, akik rövidesen sokkal jobb egészségben távoznak.

4/6 Pokol kapuja, Új-Zéland

Új-Zélandon található az a természetes gyógyforrás, ami híres gyógyító és bőrápoló hatásairól – ráadásul már több, mint 7000 évvel ezelőtt rábukkantak!

A szent hely ma már nyitva áll a látogatók előtt, és olyan különlegességekkel várja őket, mint például a Kakashi-vízesés, ami a déli félteke legnagyobb forró vízesése.

A legendák szerint egykor a harcosok ide jöttek fürdeni a háborúk után, hogy a kénes forrásban meggyógyítsák sérüléseiket.

Hegyestű, Magyarország Kép forrása: minalunk.hu

5/6 Hegyestű, Magyarország

A listából természetesen Magyarország sem maradhatott ki, hiszen hazánkban is számos gyógyító helyszínre bukkanhatsz egy kis kutakodást követően.

Az egyik legnépszerűbb zarándokhelynek például a Balaton-felvidéken húzódó Hegyestű tanúhegy számít, ami az elbeszélések szerint segít teljesen kikapcsolódni, és energiaharmonizáló hatása miatt testileg és lelkileg is feltöltődhetsz, ha elkirándulsz ide.

6/6 Holt-tenger, Izrael

Az egészségügyi problémákkal rendelkező emberek (kezdve az ízületi gyulladással, egészen a szívbetegségekig) gyakran látogatnak el a Holt-tenger vidékére, ez a vízforrás ugyanis méltán híres gyógyító erejéről.

A kutatások szerint erről leginkább az tehet, hogy a tengerben 33%-os a só koncentrációja, ezen kívül pedig rengeteg magnézium, kalcium és egyéb ásványi anyag is található benne.

Amikor valaki belemegy a tengerbe, ezek az összetevők vegyülni kezdenek a napfénnyel, aminek rengeteg pozitív hatása van a szervezetre, így ez a víz még a pikkelysömörre is gyógyítóan hat!