Vadak nevelték, és sosem tanultak meg beszélni: a leghíresebb farkasgyerekek történetei

Írta: ,

Maugli története igazi mesének hangzik, pedig a valóságban is akad példa arra, hogy gyerekeket a vadonban, állatok nevelnek fel. 

Igaz, ezek a történetek azért nem annyira mesések, hiszen azok a gyerekek, akik egy bizonyos életkorig nem tanulják meg az emberi beszédet, később sem lesznek képesek ennek az elsajátítására, sőt a legtöbbjüknek a civilizált életforma is idegen és elviselhetetlen marad.

A történelem során számos ilyen gyermekről született feljegyzés – íme, néhány a leghíresebbek közül.

Aveyron-i Victor

1794 környékén egy kis francia városban többen látni véltek egy vadon élő gyermeket, de senki sem volt bizonyos a létezésében, míg 1800-ban egy paraszt rajta nem kapta, hogy zöldséget lop a kertjéből.

Fotó: Wikipédia

Csípős, hideg tél volt, de a fiún csak néhány régi rongydarab volt, és láthatóan nem reagált az emberi hangra. A paraszt a házba vitte a fiút, ám az később megszökött.

Hamarosan három vadász talált rá, akik egy özvegynél helyezték el, de a fiú, aki egyáltalán nem érdeklődött sem a ruhák, sem a meleg tűz iránt, hamarosan ismét megszökött.

Amikor harmadszor is elfogták, tudósok és orvosok vizsgálták meg a fiút, akiről úgy tartották, a fiú süketnéma, és szellemi fogyatékos is, egy fiatal orvos azonban azt gondolta, a fiúnak csak szocializációra van szüksége, ezért magához vette.

Jean Itard révén Victor állítólag még Madame Recamier egyik fogadására is eljutott, de a civilizált élet soha nem érdekelte, soha nem aludt ágyban, nem szeretett ruhát viselni, és állítólag a szobatisztaságot sem sajátította el.  Victor 1828-ban halt meg Párizsban, ekkor körülbelül 40 éves lehetett.

Amala és Kamala

1926-ban Joseph Amrito Lal Singh, egy bengáli árvaház igazgatója cikket publikált két gondozottjáról, Amaláról és Kamaláról.

Fotó: smashinglists.com

Azt állította, hogy a lányokat egy, a dzsungel közelében élő férfi bízta a gondjaira, aki azt állította, hogy a lányokat egy odúszerűségben találta, és hogy minden bizonnyal egy farkas nevelte őket.

Az igazgató feljegyzéseket is készített a lányokról, és, noha egyesek szerint az egész történet csak kitaláció, ha mégis igaz, akkor ez minden idők legjobban dokumentált farkasgyermek-jelensége. A feljegyzések szerint a két kislány a térdén és tenyerén mászva közlekedett, főtt ételt nem fogadtak el, ruhát nem tűrtek magukon, karmoltak és haraptak.

A napfényre érzékenyek voltak, azonban remekül láttak a sötétben, fogékonyak voltak a szagokra, és állítólag még a félelmet is megérezték másokon. A lányok nem beszéltek, de esténként üvöltve hívták vadonban hagyott családjukat. A feljegyzések szerint a félelmen kívül más emberi érzelmet nem mutattak egészen addig, amíg Amala 1921-ben meg nem halt egy veseprobléma miatt.

Ekkor úgy tűnt, Kamala gyászolja elvesztett testvérét. Ezután azonban Kamala jobban elfogadta az emberek társaságát, megtanult két lábon járni, noha ha sietett, akkor még mindig négykézlábra ereszkedett, és néhány szót is elsajátított. 1929-ben, szintén egy veseprobléma következtében ért véget rövid és hányatott élete.

Hany Istók

Fotó: kapuvar.hu

A feljegyzések szerint 1749 márciusában a hansági halászok egy 10 év körüli fiút találtak a mocsárban, akit aztán Hany Istók névre kereszteltek meg, lévén a hany a régi magyarban mocsarat, lápot jelent.

A kapuvári plébánia anyakönyvében valóban szerepel bejegyzés a keresztelésről, de az már valószínűleg a legenda része, hogy a fiú testét szőr borította, ujjai között pedig kezdetleges úszóhártyák feszültek.

Hivatalos adatot ez után Rosenstingl Pál várnagy feljegyzéseiben találunk, az ő gondjaira bízták ugyanis a fiút.

Az elbeszélés szerint a gyermeket soha nem sikerült megtanítani beszélni, nyers halat és békát evett, és kiválóan úszott, az udvarban azonban a vízhordáson kívül nem sok hasznát tudták venni.

A legenda szerint kedvesen csak a várnagy lánya, Juliska bánt vele, akinek a lakodalmán – hogy örömet okozzon neki – egy tál békát öntött az asztalra. A vendégek persze nem voltak boldogok, Istókot megverték, másnap pedig megszökött, és soha többé nem került elő. A titokzatos fiú alakja Jókai Mór „A névtelen vár” című történetében is megjelenik.