Tudtad? 4 meglepő dolog az IQ-val kapcsolatban

Írta: ,

Az intelligencia és annak mérése régóta foglalkoztatja a tudományt és az átlagembert egyaránt, magán a pontos definíción is sokat vitatkoznak a tudósok. Ugyanakkor a magas intelligenciahányados önmagában még nem garancia a sikeresebb vagy boldogabb életre. Cikkünkben most meglepő érdekességet gyűjtöttünk össze az IQ-ról.

Már több mint száz éve mérik

1/4 Már több mint száz éve mérik

Az intelligenciaszint mérésével és a tesztek kidolgozásával az 1800-as évek végén kezdtek el foglalkozni a tudósok.

Alfred Binet francia fejlődéspszichológus a közoktatásban a gyerekek eltérő értelmi képességei okán felmerülő problémákat vizsgálva fordult az intelligencia kutatása felé.

Végül 1905-ben Théodore Simon pszichiáterrel együtt alkották meg az első tesztet, melyet eleinte csak diákok körében alkalmaztak – a tesztet Binet-Simon-tesztként szokás emlegetni.

Maga az IQ-hányados megnevezése William Stern német pszichológus nevéhez fűződik.

Elmélete szerint az átlagember intelligencia szintje 100 körüli – az emberiség kétharmadának IQ-hányadosa 85 és 115 közé esik, és csupán 5% mondhatja el magáról, hogy kiemelkedően magas, azaz 125 feletti az IQ-ja.

A legintelligensebbek 1%-a hazánkban él

2/4 A legintelligensebbek 1%-a hazánkban él

Világszerte léteznek olyan egyesületek, amelyek a kiemelkedően magas intelligenciahányadossal rendelkező embereket tömörítik.

A legismertebb ilyen nemzetközi egyesület a Mensa International, melyet 1946-ban Angliában alapítottak azzal a céllal, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre.

A szervezet egyetlen tagsági kritériuma az emberek 2%-ára jellemző intelligenciaszint elérése valamely - a Mensa felügyelő pszichológusa által elfogadott - intelligenciateszten.

A Mensának szerte a világon százharmincezer tagja van, akiknek több mint 1 százaléka Magyarországon él. A Mensa magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa.

Hollywoodi sztárok a Mensa tagjai között Kép forrása: kinopoisk.ru

3/4 Hollywoodi sztárok a Mensa tagjai között

A magas IQ-val rendelkező emberek nem feltétlen választanak valamilyen, a tudományokkal kapcsolatos hivatást, erre kiváló példa, hogy a showbiznisz világában is akadnak nem csak filmjeikről, de kiemelkedő intelligenciájukról is híres színészek.

Az 1994-es A specialista című akciófilm két főszereplője, Sharon Stone és James Woods is közéjük tartozik, előbbi 154-es, utóbbi 180-as IQ-val rendelkezik.

A főképp akciófilmekből ismert svéd színész, Dolph Lundgren is az átlag felé emelkedik 160-as IQ-jával.

A már említett két százalékot magába tömörítő Mensa International tagjai között tudhatja Gena Davis színésznőt és Steve Martin komikust is.

Meglepő összefüggések Kép forrása: tumblr, tom-bril

4/4 Meglepő összefüggések

Az IQ-val kapcsolatban rengeteg kutatás született az évek során, maga az intelligencia fogalma is vita tárgya, sokan a legpontosabb definíciónak egy Boring nevű kutató megállapítását tartják, mely szerint „az intelligencia az, amit az IQ-tesztek mérnek”.

Noha a magas intelligencia alapvetően jó problémamegoldó képességet és kiemelkedően gyors reakciót feltételez, még nem záloga a sikeres, boldog életnek.

Sokszor épp az átlagosnál gyorsabb gondolkodásnak köszönhetően nehezen értetik meg magukat másokkal, így gyakrabban keveredhetnek konfliktusba.

Általánosságban elmondható az is, hogy a magasabb IQ-jú emberek nyitottabbak a világra és az új dolgokra, ám egy angol egyetemisták körében végzett felmérés szerint ez alól az alkohol és a drogok sem képeznek kivételt.

Matek órán kétségtelenül előny a magas IQ, ám az életben való boldoguláshoz a pszichológusok szerint fontosabb a tesztekkel kevésbé mérhető EQ, azaz az érzelmi intelligencia.