Tömve volt arannyal az egykori ágyas sírboltja: ki volt ez a titokzatos nő?

Írta: ,

A kínai dinasztiák nagyságáról és gazdagságáról már mindenki hallott, de feltehetően még így is meglepte a régészeket, amit egy sírboltban találtak: arannyal, meseszép ékszerekkel volt zsúfolásig tele a sírbolt, ami csodálatos módon elkerülte a fosztogatók figyelmét. De ki is volt ez a titokzatos nő, akivel együtt egy ekkora vagyont temettek el?

Ágyasnőből emelkedett a magasba

Az 500 éves sírkamra a Ming dinasztihoz köthető, Mei nevű nő végső nyughelye, és még 2008-ban kezdték meg a feltárását a régészek, de a leletekről és eredményekről csak nemrég számolt be egy régészeti magazin legfrissebb száma.

A sírban mesés ékszereket, aranyat és drágaköveket, valamint egy nő csontvázát találták meg. Ezen kívül a régészek feltártak még két sírkövet is, amely a 45 évesen elhunyt nő életét meséli el.

Ezek lefordítása komoly kihívás elé állította a régészeket, hiszen a szövegek 1474-ben, Mei halálakor íródtak. Mára azonban kiderült, hogy az élete végére hatalmas vagyonnal és hatalommal bíró Mei először akkor került közel a Ming dinasztiához, amikor 21 éves korában ágyasnő lett belőle.

Később azonban komoly befolyást gyakorolt a fiára, ezzel elérte, hogy ha nem is közvetlenül, mégis komoly hatalomra tegyen szert, aminek köszönhetően feltehetően vagyona is jelentősen gyarapodott.

Férjhez ment, de a hatalomért meg kellett dolgoznia

A sírfelirat szerint Mei ugyan férjhez ment a dinasztia egy tagjához, de harmadik feleségként a rangja igen alacsony lehetett - noha maga a családja meglehetősen gazdag volt.

Férje halála után saját kezébe vette 10 hónapos fia nevelését, akit később reggeltől estig kitartó tanulásra kötelezett, felnőttként pedig még katonai, hadi tanácsokkal is ellátta őt - arra biztatta, hogy kössön békét a barbár törzsekkel.

Kétségtelen, hogy Mei asszony szerette a hatalmat, azt viszont nem tudjuk, hogy ezzel szélesebb körökben mekkora népszerűséget ért el. A sírkövek tanulsága szerint azonban a napon, amikor meghalt, minden alattvaló, férfi és nő, fiatal és idős gyászba borult, és úgy siratták meg őt, mintha saját anyjukat veszítették volna el.

Mesés kincsekkel helyezték végső nyugalomra

A régészek szerint Mei asszony sírját megrongálta a víz, de maga a csontváz ennek ellenére ép maradt, és úgy tűnik, a vele együtt eltemetett mesés kincsekben sem esett kár: a beszámolók szerint a sír tömve volt arannyal.

A sírban találtak aranylánccal díszített, drágakövekkel kirakott illatszeres dobozkát, zafírokkal és rubinokkal díszített hajtűket, valamint türkizzel, zafírral és rubinnal ékesített karpereceket is.

Kétségtelen, hogy azok, akik Mei asszonyt végső nyugalomra helyezték, meg akartak győződni arról, hogy halála utáni életében is ugyanolyan körülmények között élhet, mint amilyenhez földi élete során hozzászokott. Értékes és meseszép ékszerei mostantól a Kínai Állami Kincstárat gyarapítják.