A lány aki nem öregszik? 4 orvosi rejtély, amit a doktorok a ma napig nem tudtak megfejteni

Kovács Andrea
Írta: ,
A lány aki nem öregszik? 4 orvosi rejtély, amit a doktorok a ma napig nem tudtak megfejteni

Kép forrása: pexels

Az emberi test furcsaságai néha azokat is meglepik, akik egyébként legavatottabb ismerői. Az alábbi esetekkel kapcsolatban máig értetlenül áll a tudomány is, vagy, ha valamiféle magyarázatot találtak is, még mindig nem tudják, mi okozza a szokatlan jelenségeket, amelyekkel még a legtöbbet látott orvosok többsége sem találkozik egész praxisa során.

A lány, aki nem öregedett

Brooke Greenberg fiatalon, 20 éves korában távozott az élők sorából, de még életében megoldatlan kihívás elé állította az orvosokat. A lány ugyanis 5 éves korában egészen egyszerűen megállt az öregedésben: bár addig normális ütemben fejlődött, 5 éves kora után csak a haja és a körmei nőttek tovább.

4 orvosi rejtély, amit a doktorok máig nem tudtak megfejteniA lány kórtörténetében nem szerepelt semmi szokatlan azon kívül, hogy koraszülött volt, sem a szüleinek, sem a testvéreinek nem volt semmiféle betegsége, és hiába végeztek több genetikai vizsgálatot is, nem találtak arra utaló jelet, hogy Brooke-nak bármiféle eltérést mutatnának a normálistól az öregedésért felelős génjei.

Az őt vizsgáló orvosok és az esetével azóta foglalkozó tudósok Brooke állapotát X szindrómaként emlegetik, magyarázatot azonban máig nem találtak rá.

„Önéletrajzi” emlékezőképesség

Életünk fontosabb és néha kevésbé fontosabb eseményeinek részleteire a legtöbben jól emlékszünk, de Jill Price-nak ha bármilyen dátumot megadsz az életéből, pontosan fel tudja idézni, hogy hol volt, mit csinált, kivel találkozott, és mit beszélgettek. Ő az első páciens, akit 2006-ban HSAM-mel (highly superior autobiographical memory) diagnosztizáltak.

Az állapot lényege, hogy Price szó szerint élete minden egyes apró pillanatát, pontosan és minden részletre kiterjedően fel tudja idézni.

Azóta már több felnőttet, sőt gyereket is diagnosztizáltak HSAM-mel, a kérdés azonban, amire az orvosok sem tudják a választ, hogy vajon miért van egyeseknek szuper-memóriája, és másoknak miért nincs. Ugyan a HSAM-eseknél észrevettek bizonyos agyi eltéréseket a normál memóriával rendelkező emberekhez képest, ám még azt sem tudják, hogy ez az eltérés okozza a kivételes memóriát, vagy a kivételes memória használatának következménye az agyi változás.

4 orvosi rejtély, amit a doktorok máig nem tudtak megfejteni
Kép forrása: anomalien.com

Stiff person szindróma

Mindannyiunkkal előfordul néha, hogy egy megfeszülő izom kellemetlenséget vagy egyenesen fájdalmat okoz, a stiff person szindrómában, azaz merev ember tünetcsoportban szenvedő néhány beteg állapota azonban ennél sajnos jóval súlyosabb.

Ezeknél a betegeknél olyan súlyos izommerevség vagy görcs léphet fel, ami elviselhetetlen fájdalmat okoz, maga a görcs pedig olyan erős lehet, hogy képes akár a páciens saját csontjait is eltörni.

A kutatók úgy vélik, hogy a betegség hátterében valamiféle autoimmun zavar állhat, aminek következtében a test a gerincvelőt támadja meg, de pontos magyarázatot – és így gyógymódot – a mai napig nem találtak.

4 orvosi rejtély, amit a doktorok máig nem tudtak megfejteni
Kép forrása: Youtube

A fiú, aki nem éhes

2013 októberében Iowa államban a 12 éves Landon Jones úgy ébredt fel, hogy nem éhes, nem szomjas, nem is szeretne reggelizni. A jelenségnek elsőre senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget, csakhogy a fiú később sem éhezett meg, és soha, azóta sem érzett éhséget.

Mindezek ellenére természetesen eszik, hiszen nem arról van szó, hogy ne lenne szüksége tápanyagra, csakhogy a szervezete egyik pillanatról a másikra egyszerűen nem jelzi ezt neki tovább.

Éhségérzet nélkül enni pedig nem egyszerű: az egészséges, 47 kilós fiú így alig egy év alatt alig 30 kilósra fogyott, az orvosok pedig a mai napig nem tudják, mi okozhatta az étvágya elvesztését.

Vannak, akik szerint valamiféle agyi károsodás állhat a háttérben, de a család egyelőre nem kapott válaszokat, noha a szülők továbbra is kitartóan keresik a specialistákat, akik segíthetnének a fiuk állapotán.

4 orvosi rejtély, amit a doktorok máig nem tudtak megfejteni
Kép forrása: Oath.com

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!