5 őrült dolog, ami egyes országokban teljesen megszokottnak számít

Írta: ,

Ahány ház, annyi szokás, tartja a közmondás, és ennek tényleg nagy igazságtartalma van. Elég csak körbenézni a világ különféle országaiban, és láthatjuk, hogy amit mi kimondottan nagy őrültségnek tartunk, az egyes helyeken teljesen elfogadott és normális. Lássuk, mi az az öt dolog, ami tényleg ledöbbentette az emberek többségét.

Indiában előfordul, hogy a nők hozzámennek feleségül egy FÁHOZ! Bizony, ráadásul ennek a furcsa hagyománynak érdekes oka van.

A védikus asztrológia szerint azok, akik épp akkor születtek, amikor a Mars nagy hatással volt a bolygónkra, nem lesznek szerencsések a házasságban. Rossz csillagzat alatt jöttek világra, és ezt el kell fogadniuk; őket nevezik Manglinak.

A nők helyzete még rosszabb, hiszen úgy vélik, egy ilyen személy nagyon rossz betegségeket hoz a férje életébe, ezért először hozzá kell menniük feleségül egy fához.

A menyegző során a Mars átkát tovább adják a növénynek, és ezt követően végre megházasodhatnak egy valódi emberrel is. A férfiakra egyébként ilyen szabályok nem vonatkoznak, inkább a nőknél veszik ezt komolyan.

Míg nálunk egy kisbaba a születése pillanatában 0 éves, és 12 hónap után ünnepli az első szülinapját, addig Dél-Koreában a gyermekeket a születésük pillanatában egy évesnek titulálják be.

Ők ugyanis úgy vélik, hogy a lunáris újév első napján tölti be mindenki az első életévét, és nem a valós szülinapján, ezért ekkor tartják az ünnepléseket is.

Például ha egy gyermek a 12. hónap 29. napján jön világra, az azt jelenti, hogy a lunáris újév első napján már 2 éves lesz, holott a valóságban mindössze pár napja született meg.

Kicsit bonyolult, nem igaz?