Óriási tévhitek a nemi erőszakról, amit tisztázni kell

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Óriási tévhitek a nemi erőszakról, amit tisztázni kell

Sajnos a nemi erőszak nap, mint nap része társadalmunk életének, még ha szerencsére országunkban nem is olyan gyakori ez a szörnyűség. Olyan témáról van szó, amiről senki sem beszél szívesen: akivel már megtörtént, ő azért retteg tőle, akivel pedig nem, az azt gondolja, hogy nem is fog, ezért semmi köze nincs hozzá. Oszlassuk el a leggyakoribb tévhiteket!

Csak szép és kihívó lányokat erőszakolnak meg.

Az erőszaktevők sokkal inkább alkalom szerint választják ki leendő áldozataikat, semmint külső alapján.
Persze akadnak olyan esetek, amikor az elkövetők célzottan a kiszemelt áldozatot akarják megerőszakolni (ez jellemző módon igaz a családon-, rokonságon-, ismeretségi körön belüli erőszakra), de általánosságban elmondható, hogy sokkal inkább az alkalom szüli a tettest. Az csak „hab a tortán”, ha a nő még kiemelten csinos is, aminek nem feltétlenül fél hangot adni az öltözködésével.

Ha egy nő minden erejével tiltakozik, nem lehet megerőszakolni.

Ha így lenne, akkor egy nőt sem erőszakolnának meg. Akadnak, akik vész esetén extra méretű energiákat szabadítanak fel, de az az igazság, hogy ezekben a szituációkban a férfiak ereje éppen ugyanannyival nő, hiszen ők is igen komoly stresszhelyzetben vannak.
Ha valaha csak úgy viccből, játékosan verekedtél a barátoddal, akkor is érezhetted, hogy mennyire erős, pedig nem is akart bántani.

Akkor vajon milyen erővel teperhet le egy erőszaktevő? Tény, hogy lehet, sőt kell is védekezni, de ez sajnos nem minden esetben elég.

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!