Olaszország 7 legcsodálatosabb városa

Sándor Alexandra
Írta: ,
Olaszország 7 legcsodálatosabb városa

A mondás szerint minden út Rómába vezet. Tény, hogy az örök várost látni kell, ám Olaszország rajta kívül is megannyi szépséget rejteget. Ha szereted a festői tájakat, a művészeteket, a divatot és a szenvedélyes embereket, akkor a következő helyekre mindenképpen érdemes elmenned…

Genova

Bár Róma és Velence tündöklése árnyékba szorítja a közbeszédben, ez az észak-olasz kikötőváros a legvarázslatosabb gyöngyszemek egyike. Klasszikus talján település, amelynek terrakotta cserepes, színes falú házait hegyek ölelik körül.

A lenyűgöző templomok, a varázslatos függőkertek, a barokk kastélyok, illetve a római kor romjai nemcsak a történelmi városközpontban jelentenek látnivalót, hanem a szűk utcácskákon sétálva is.

Pisa

Az északnyugat-toszkán város az Arno folyó partján helyezkedik el, és a mai napig őrzi a középkori kereskedelmi központok nyüzsgő hangulatát.

Bár a világhírű ferde tornyáról ismert, rengeteg más szépséget is tartogat az arra tévedőknek: a XI. századi dóm tele van szemet gyönyörködtető műremekekkel, illetve a mesterien kidolgozott keresztelőkápolna is megér egy misét.

Ha elfáradtál a sétában, olajfák tövében tudsz megpihenni.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?