5 dolog, amit tuti nem tudtál a csókolózásról

Zabolai Margit
Írta: ,

Csókolózni jó – ezt eddig mindenki tudja, de azért van ám itt más is! Az alábbi információk talán meglepnek, de még egy okot is adhatnak, hogy adj egy nagy puszit a szerelmednek. Persze, ha smárolás közben nem ezekre gondolsz majd, azt is teljesen megértjük.

A csókfóbia egy létező félelem, amit a pszichológusok philemaphobiának neveznek. Elsősorban a fiatal vagy még nem túl tapasztalt csókolózókat érinti, de bármilyen életkorban előfordul, és a puszta gyakorlás nem mindig segít, van, hogy terápiára van szükség a szorongás oldásához.

Olyanok is vannak, akik nem a csókolózás intimitásától, hanem a csók során kicserélődő körülbelül 80 millió baktériumtól félnek. Nekik jó hír lehet, hogy a vizsgálatok szerint ez a baktériumcsere – ha két egészséges ember között zajlik – semmiféle káros hatással nincs, sőt javítja is az immunrendszert.

Akár az anyaméhben Kép forrása: unsplash

Egy német kutató, Onur Güntürkün a csókolózás mikéntjét vizsgálta, és ehhez három különböző ország nyilvános helyein – parkokban, reptereken, strandokon – figyelt meg csókolózó párokat. Bizarr foglalatosságnak hangzik, de maradjunk annyiban, hogy a tudományos kíváncsiság hajtotta.

Güntürkün végül arra jutott, hogy az emberek nagy része – körülbelül 2/3-a – csókolózás közben akaratlanul is jobbra hajtja a fejét, függetlenül attól, hogy jobb- vagy balkezes. A kutató szerint ennek az az oka, hogy a legtöbb embernek az anyaméhben is erre billen a feje, ez az ösztön pedig a későbbiekben is megmarad.

A jó hír az, hogy ami neked a jobb, az a veled szemben álló partnerednek a bal, így biztos, hogy csókolózás közben nem fog összeakadni az orrotok.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján