Négylábúak szolgálatban: a munkakutyák mindennapjai

Írta: ,

Iskolát végeznek, vizsgáznak, dolgoznak, szolgálnak, mindent megtesznek az emberekért. Idővel pedig nyugdíjba vonulnak. Olyan négylábúakat mutatunk be, akiknek az egész életük arról szól, hogy nekünk jobb legyen. Rendőrségi, vakvezető, terápiás vagy éppen mentőkutyák. Melyik kölyökből lesz jó munkaerő? Hogyan képezik őket? Mi történik, amikor már nem tudnak dolgozni? Betekintettünk a kulisszák mögé.

Demeter István Zsolt rendőr főtörzszászlós szakoktató 24 éve foglakozik rendőrségi kutyákkal. Dunakeszin látogattuk meg, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központjában (ROKK), ahol megnéztük, hogyan tanulnak, gyakorolnak és dolgoznak a négylábúak. Országosan jelenleg körülbelül 600 eb szolgál.

Ketten egy csapat!

„Az összes rendőrkutya ide tartozik – tudtuk meg a szakembertől. – Vannak őrző-védők, járőrkutyák, kábítószer-keresők, robbanóanyag-keresők, személykeresők, személy- és nyomkövetők, bűnügyi speciális (holttestek után kutatnak) és terrorfelszámoló (közrendvédelmi speciális) kutyák. Utóbbiak vannak a szakma „csúcsán”, velük egy átlagember nem nagyon találkozik. Amikor egy olyan helyiséget kell átkutatni, ahol felfegyverzett bűnöző van, akkor ez a kutya megy előre, feladata, hogy a csoport megérkezéséig fogja meg az illetőt. Ez veszélyes, külföldön volt már rá példa, hogy az állat életét vesztette bevetés közben.”

A rendőrök leginkább német juhászokkal és belga juhászokkal dolgoznak, de bármilyen fajta szóba jöhet, a lényeg, hogy az állat rendelkezzen a kellő képességekkel, tulajdonságokkal, a legfontosabb a stabil idegrendszer. Foglalkoznak saját tenyésztésű és vásárolt ebekkel is.

A kiválasztási folyamat több lépcsőből áll, különféle tesztekkel. Az egyik ilyen módszer, hogy gépkarabéllyal, természetesen vaklőszerrel lövünk, és az állat nem mutathat félelmi reakciót. Aztán megfigyeljük, hogyan mozognak épületben, sűrű növényzetű terepen, magasban, mélyben. A tenyésztőink attól a pillanattól kezdve, hogy a kölykök a világra jönnek, napi szinten szoktatják őket az emberekhez. Az első védőoltások után, amikor már ki lehet vinni őket, megnézzük, alkalmasak-e az adott feladatra, ami egyáltalán nem biztos. Majd megnézzük őket három, öt és nyolc hónapos korukban, egyévesen van egy végeleges rosta. Azoknak a kutyusoknak, akik nem felelnek meg a feltételeknek, gazdit keresünk (jelképes összegért el lehet vinni), a többieknek pedig megkezdődik a képzés. Ennek időtartama attól függ, hogy milyen feladatot fognak ellátni. A járőrkutyák képzési ideje rövidebb, a bűnügyi speciális és a terrorfelszámoló oktatás a leghosszabb. A képzés végén vizsgát tesznek az állatok. Oktatásuk egyébként játékosan folyik, és a zsákmányszerző ösztönre alapul. Előfordulhat, hogy bizonyos hiányosságokat fedezünk fel egy adott feladat végrehajtása során, és olyan is, hogy a vizsga után kiderül, az állat nem bírja a mentális terhelést.”

A kiképzés során megismerik a kutyák habitusát, vizsga után ez alapján kerülnek vezetőikhez, akik általában hazaviszik őket, nem csupán közösen dolgoznak, de együtt is élnek, illetve a „nyugdíjazás” után is a vezetők gondoskodnak az állatokról. Ha erre valamiért nincs lehetőség, akkor visszakerülnek a ROKK-hoz, a lényeg, hogy életük végéig megfelelő ellátásban részesülnek. Olyan is előfordul, hogy civilek hazavihetnek egy négylábút. A rendőrségi kutyák átlagosan 9 éves korukig dolgoznak, de akad, aki a genetikájának köszönhetően még 12-13 esztendősen is aktív. „A vezető és a kutya között kialakul egy erős szeretet és kötődés, ami elengedhetetlen a munkához is – mondja a rendőr főtörzszászlós szakoktató. – Ők ketten alkotnak egy csapatot, 50-50%-ban odateszik magukat. Aki a rendőrségen belül kutyássá válik, tisztában van vele, hogy ez egy életforma. Éppen ezért, természetesen, fájdalmasan érinti a dolgozókat, amikor egy kutyus elpusztul. Pontosan olyan rossz, mint amikor egy „civil” házi kedvencet veszít el valaki. Nehéz utána új állattal dolgozni, mert a legtöbben a régi, megszokott pajtásukat keresik a következő társban, nem egyszerű a váltás.”

A teljes cikket a Családi Lap 2016 júliusi számában olvashatod el!

Szerző: Lendvai-Orosz Hajnalka