Soha nem felejtem el a mohácsi busójárást – élménybeszámoló

Marity Mira
Írta: ,

Évek óta túl hosszú a tél. Jeges karmokkal cibál vissza minket az ónszürke, fagyos alkonyatokba, a némán didergő fénytelen reggelekbe, a mozdulatlan havas nappalokba. Minden év februárjában rám tör valami fáradt és ingerült türelmetlenség, és úgy érzem, hogy nem bírok ki még egy hónapot napfény, melegség, remény és újjáéledés nélkül. Ilyenkor sürgető vággyal érzem, hogy ott kell lennem Mohácson, a Busójáráson.

Mintha csak szükségem lenne arra az elementáris erejű ősi varázslásra, amit a busók véghezvisznek ilyenkor, rettenthetetlenül és állhatatosan, átvezetve a télutót a tavaszelőbe. Éreznem kellett azt az archaikus örömünnepet, ami kirángatja az embereket a fénytelen és fojtogató passzivitásból. Ez a busójárás varázslatosan primitív és átütő erejű hatása, amely megint csak megbabonázott.

Kisfarsangtól, csütörtöktől egészen Húshagyókeddig áll a bál a Duna-menti városban, de aki az extatikus csúcspontot szeretné átélni az élményben, Nagyfarsang idején, vasárnap menjen oda.

Soha nem felejtem el a mohácsi busójárást – élménybeszámoló

Sodródás és belefeledkezés

Hömpölygök lefelé a tömeggel a Busóudvar felé. Kereplő rikkant, dudaszó harsan, sokác lányok arcukat csipkével félig lefüggönyözve énekelnek a körtáncban. Körülöttem erőtől és energiától szétrobbanó busók keringenek. Lassan mozdulok, nem riadok meg, csak figyelem őket. Ha túlérzékeny lennék, most nyavalyognék és szexizmust kiáltanék. De nem, ez egy ilyen játék, és tudom, hogy a téltemetés mellett a busójárás egyben oltalmazó, tavaszköszöntő és termékenységet ünneplő szertartás. Ez a forgatag nem a szofisztikált utazónak való. A hatalmas busó férfiak nem bírnak a dominanciájukkal. Gáttalanul körbefogják a lányokat és asszonyokat, óriási fallosz alakú fahusángokat lengetnek, mintha valami ősi sámánisztikus ráolvasással osztogatnák a dionüszoszi erotikus vágyakat, étvágyakat és vitalitást.

Mindenhonnan kacagás és énekszó harsan, pálinkaillat csapja meg az orromat, arcomba korom és tollpihe hull – ezzel űzik el a rontást rólam a toprongyos jankelék, a busójárás gonoszkodó alakjai.