Mindannyian a Tejútról jöttünk? Érdekes új elmélet az élet keletkezéséről

Írta: ,

Egy népszerű anekdota szerint a földi élet kialakulásához olyan sok véletlenen és szerencsés együttálláson keresztül vezetett az út, hogy a mostani eredménynek körülbelül akkora volt a valószínűsége, mint hogy egy forgószél tökéletesen összerakjon egy utolsó csavarig lebontott repülőgépet.

Az élet a bolygónkon mégis megszületett, és a tudósok újabb és újabb eredményekkel gazdagítják eredetünk homályos történetét.

De mi van akkor, ha a magyarázatot nem is itt, hanem a csillagokban kell keresnünk?

A titokzatos elem

Az elmélet, miszerint valamilyen, a Földön kívülről érkező anyagra is szükség volt az élet kialakulásához, még a laikusok előtt sem ismeretlen.

A New York-i Cornell Egyetem kutatói most bejelentették: erre bizonyítékot is találtak, és mint mondják, azt is pontosan meg tudják határozni, honnan származik az élet kialakulásában közrejátszó titokzatos elem.

A csillagászok a Földtől 27 ezer fényévnyire, valahol a Tejút közepén találták meg azt a szokatlan összetételű, szén alapú molekulát, ami az élet létrejöttében is szerepet játszott.

A kutatók azt gondolják, hogy az élet kialakulása során, egy bizonyos ponton ez az elem is beépült a folyamatba, amelynek bonyolult láncolata következtében a mostani létformák kialakultak.

De hogyan került ide az elem?

Ezt az elméletet követve, mindannyian egy picit csillagbeli lénynek számítunk, noha tény, hogy ez az elem a folyamatba számunkra felfoghatatlanul régen került be, és minden más tényezővel együtt a szerepe egészen aprócska volt – noha az is igaz, hogy ha bármelyik, aprócska szerepű összetevőt is kivonnánk az elméletből, a mai élet egészen másként nézne ki.

Arra egyébként, hogy a szén alapú molekula hogyan került a Földre, prózai magyarázat van – írja a Dailymail.com.

Valószínűleg valamilyen hordozóanyagon keresztül, például egy üstökössel együtt érkezett az elem a Földre, miután döbbenetes, 27 ezer fényéves távolságot utazott, hogy éppen a jó helyen és időben kapcsolódjon be az események láncolatába.

Az organikus molekulák még sok meglepetést okozhatnak

A kutatások az űrben megtalálható molekulák után az 1960-as években kezdődtek, és a tudósok mára több mint 180 féle molekulát azonosítottak, amelyek az űrben jelen vannak, és ezek például meteoritokkal átkerülhetnek más bolygók felszíneire is.

Tudományos szempontból az eredmény azért is izgalmas, mert alátámasztja azt az elképzelést, hogy bizonyos, az élethez szükséges, és a meteoritokban nagy arányban előforduló anyagok, mint amilyenek például az amino savak, a csillagok születésének kezdeti fázisában keletkezhettek, és csak később kerültek valamilyen közvetítő anyaggal a Földre.

Így az is lehet, hogy az élet kialakulásának bizonyos lépcsőfokai korábbra datálhatóak, mint magának a bolygónknak a megszületése.

A kutatások mindenesetre tovább folynak, és a csillagászok igyekeznek minél jobban megérteni, milyen szerepe van az univerzumnak a földi élet kialakulásában.