5 mesefilmes ház, amit a valóságban is megépítettek

Kerekes Vivien
Írta: ,
5 mesefilmes ház, amit a valóságban is megépítettek

Volt már olyan, hogy épp az egyik kedvenc mesefilmedet nézted, és arra gondoltál, "Na, ebben a házban tényleg szívesen leélném az életem"? Nos, egyeseknél ez kicsit több, mint kósza gondolat. Néhány ember ugyanis továbbvitte az elképzelést, és egy-egy építész segítségével megtervezték a legszebb meseházak valódi változatait. Most összegyűjtöttünk 5 olyan épületet, amelyet már nem csak a televízióban láthatsz viszont!

Spongya Bob Kép forrása: yahoo.com

Mindenki hallott már Spongya Bobról, és biztosan veled is szembejött már néhányszor a tévében vagy reklámokban az a jellegzetes ananász lakás. A furcsa formájú ház persze az építészek fantáziáját is beindította – olyannyira, hogy Ausztráliában meg is valósították ezt.

Persze az épület valójában nem egy igazi ananászból készült (na nem mintha ez olyan meglepő lenne), és nem is az óceán fenekét választották helyszínnek. Ettől függetlenül egy az egyben úgy néz ki, mint a mesefilmes változat – bár a Simpson háztól eltérően itt már nem tudtak mindent olyan pontosan megtervezni, hiszen az matematikailag is lehetetlen lett volna.

Még a 90-es évek végén keltették életre Nevadában az egyik legnépszerűbb mesefilmes lakást. A Simpson család háza reklámfogásként épült meg (méghozzá egy verseny keretében), így a tervezők még a legapróbb részletekre is hatalmas figyelmet fordítottak.

Ennek eredményeképp a lakás kiköpött mása lett a filmes verziónak: a sárga falak, a narancsszínű ajtó, és az ikonikus, piros kanapé sem maradhatott ki az berendezkedés során. Maga az épület egyébként akkora népszerűségre tett szert 1997-ben, hogy közel 30.000 ember utazott el Nevadába csak azért, hogy testközelből megtekinthesse Homer és Marge mesebeli otthonát.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?