Megszólalt a férfi, akinek a felesége a Marsra megy, és nem tér már vissza

Írta: ,

Sonia Van Meter 36 éves, és jelentkezett a programba, ami 12 éven belül embereket küld a Marsra, hogy ott éljenek - értelemszerűen azonban ez egy egyirányú út. Azok, akik a Marsra szállnak, beírják nevüket a történelembe, viszont soha többé nem térhetnek haza.

Belőle celeb lett, de mit szól ehhez a férje?

Soniából kisebb fajta sztár lett, mióta a több ezer jelentkező közül a 100 potenciális, valóban Marsra utazó jelölt közé választották. Most azonban a 36 éves nő férje is nyilatkozott a Daily Mailnek, és elmondta, hogyan éli meg azt, hogy egy évtizeden belül búcsút kell vennie a feleségétől, és egyedül kell nevelnie gyermekeiket.

Jason Stanford „asztronauta feleségnek” nevezte magát, hiszen neje, és két fiának mostohaanyja jó eséllyel bekerül a Mars-programba. A tervek szerint - melyeket sok tudós illetett már kritikával, és sokan szkepticizmussal fogadtak - 2026-ban küldenek fel először 4 embert, hogy a Marson éljenek, ezt követően pedig két éves periódusokban küldenének újabb 4 lakót.

A pár jelenleg Virginiában él a férfi két fiával, a 13 éves Henry-vel és a 11 éves Hatcherrel, Jason pedig a saját elmondása szerint támogatja neje misszióját. „Ez egy nálam sokkal nagyobb dolog” - mondta. „Ez a dolog olyan egzisztenciális kérdéseket vet fel, amelyek súlyosabbak annál, mint hogy mennyire fog nekem hiányozni Sonia, emlékszem-e majd, hogy ki a vízvezeték-szerelőnk, vagy tudom-e, hogy hova írta fel a jelszavakat. Ha a misszió sikeres lesz, és egy kolóniát hozunk létre egy másik bolygón, az megváltoztatná az emberiség történelmét azzal, hogy a bolygón kívülre terjesztenénk a határainkat.”

Sokan támadják, mert nőként hagyja hátra a családját

Jason arról is beszélt, hogy amíg a programba kerülő férfiakat arról kérdezgetik, hogy mit szól a feleségük, addig az ő nejét sokan támadják, amiért szerintük elhagyja a saját családját.

„Többször kérdezték meg tőle, hogy hogyan képes elhagyni minket, mint ahányszor másoktól kérdezik, hogy kérnek-e sült krumplit” - méltatlankodott a férj.

Stanford állítja: felkészült arra, hogy ha a felesége nem morzsolódik le a komoly tréning során, akkor egy évtizeden belül örökre búcsút kell neki intenie, de azt mondja, elfogadta a helyzetet és tiszteletben tartja felesége döntését. „Hétköznapi pár vagyunk egy nem hétköznapi helyzetben” - összegezte a dolgot.

Nem lesz sok esélyük az asztronautáknak

A Marsra küldött asztronautáknak kiképzéseken kell majd részt venniük, hogy felkészítsék őket nem csak a marsi létre, de az utazásra is, illetve arra, hogy hosszabb időt kell majd egymással összezárva tölteniük.

A várakozások szerint egyébként a gravitáció nélküli élet fizikailag is megváltoztatja majd az utazók testét, de ez talán csak a kisebbik bajuk lesz. A közel egy évig tartó utazás során ugyanis az asztronautákat csak kevéssé tudják megvédeni a sugárzásveszélytől, így számolniuk kell azzal, hogy sokuknál jó eséllyel valamilyen rák alakul majd ki, amit értelemszerűen a Marson nem tudnak majd ellátni.

Sonia egyébként optimistán áll a dologhoz. „Egy tervvel megyünk oda” - mondta. „A terv pedig az, hogy nem halunk meg. Hanem ott fogunk élni.