5 meghökkentő dolog, amiktől másnak érezheted az ízeket

Zabolai Margit
Írta: , Frissítve:

Ha meg vagy fázva és eldugul az orrod, az ízeket is kevésbé érzékeled – ez közismert és érthető állapot. De vajon van-e valami igazság abban, hogy az üveges kólának jobb az íze, mint a dobozosnak, és hogy a kotyogósban főtt kávé erősebbnek hat, mint a kávégépben készült? Meglepődnél, hogy az ízérzékelést milyen sok dolog befolyásolja!

A színek hatással vannak a hangulatunkra, így például vásárlásra vagy éppen gyorsabb döntésekre biztathatnak, amit a marketingesek régóta ki is használnak. Na de hogy az ízeket is másnak éreznénk? Úgy tűnik, igen.

Az 1930-as években a marketingszakértő Louis Cheskin a jól ismert üdítőmárkának, a 7 Up-nak dolgozott, és az ital jellegzetes zöld-sárga csomagolásával kísérletezett.

Amikor a címkén 15%-kal megnövelték a sárga szín jelenlétét, a mit sem sejtő kóstolók egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy az ital íze megváltozott, nyilvánvalóan több citrom került bele – holott pontosan ugyanazt az italt itták.

Hasonló kísérletet a Coca-Colával is végeztek: amikor az addig jól ismert piros doboz helyett fehérben kínálták az italt, a vásárlók magabiztosan állították, hogy a receptúra megváltozott, a kólának más lett az íze – holott az összetevőkön semmit nem változtattak, csak a csomagolás színét cserélték le egy rövid időre.

Ha legközelebb vacsorapartit adnál, és valami kellemes zenét keresel, ami a háttérben szólhat, jó tudni: azoknak a dallamoknak a hatására, amelyek sok csilingelő, magas hangot tartalmaznak, 10%-kal édesebbnek érezzük az elfogyasztott ételeket.

Szóval, ha nem sikerült túl jól az almás pite, vagy csak diétán vagy, és szeretnél visszavenni a cukorból, érdemes kipróbálni ezt a trükköt.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!