3 legendás címlap, ami megbotránkoztatta a világot

Írta: ,

Bár manapság már szinte semmin nem lepődünk meg, amit az újságokban látunk - pláne az internet térhódítása óta -, vannak olyan címlapok, amelyek szinte beleégtek a retinánkba, és világszerte felháborodást keltettek. Ezek közül mutatunk most meg hármat, te emlékszel rájuk?

Vanity Fair – 1991. augusztus

Bár manapság nem csak a sztárokról, hanem a hétköznapi nőkről is gyakran készül kismamaként akt jellegű fotó, a kilencvenes évek elején ez egyáltalán nem volt még jellemző. Ezért is kavart botrányt, amikor a második lányával hét hónapos várandós Demi Moore feltűnt az 1991-es, augusztusi Vanity Fair címlapon, méghozzá anyaszült meztelenül. Bár az intim részek takarásban vannak, a nagyközönséget még a pucér pocak látványa is szinte megbotránkoztatta, állítólag voltak olyan újságos standok, ahol csak papírzacskóba csomagolva lehetett hozzájutni a magazinhoz. Ez a reakció azért is tűnik képmutatónak, mert például a Playboy címlap már ebben az időben is megmutatta a csupasz valóságot.

Rolling Stone – 1999. április

A Rolling Stone magazin 1999. április számának címlapján Britney Spears látható, amint fehérneműben, hóna alatt egy Telettubby-figurával telefonál. A mai szemmel még csak különösebben kihívónak sem mondható címlap elsősorban az énekesnő életkora miatt keltett felháborodást. Britney ugyanis ekkor még csak 17 éves volt, a közönség pedig nem nézte jó szemmel, hogy egy még kiskorú lány fehérneműben, szexin pózol. A magazin célja minden bizonnyal épp a provokáció volt, hiszen a mesefigura – ami ráadásul az óvodás korosztály körében népszerű – valószínűleg épp a sztár zsenge korát hivatott hangsúlyozni, miközben szexin pózol. Több konzervatív amerikai szervezetnél annyira betette a kaput a dolog, hogy bojkottra szólították fel a „rendes családokat” , ám a botrány csak tovább növelte a Baby One More Time című dallal a köztudatba, és a slágerlisták élére berobbanó popüdvöske népszerűségét.

Vogue – 2014. április

Első – és sokadik – ránézésre semmi meghökkentő nincs a 2014. áprilisi amerikai Vogue címlapján, hiszen se pucér testrészeket, se feltűnően sok retust, se provokatív pózt nem látunk rajta. Ami miatt mégis felhördült a világ a címlap láttán, az a szereplők személye. A magazin híres-hírhedt főszerkesztője, Anna Wintour ugyanis egyébként nagyon szigorú a címlapot illetően, kizárólag értéket képviselő sztárok kerülhetnek fel rá, legalábbis így volt ez korábban. Kétségtelen, hogy a fotón látható Kanye West népszerű zenész és producer, ám felesége, Kim Kardashian leginkább méretes hátsójának mutogatásával és kiszivárgott, botrányos szexvideójával érte el, hogy megjegyezzük a nevét. A fotó – melyet a Demi Moore-t kismamaként meztelenül megörökítő Annie Leibotz készített –nagy port kavart, elindultak a találgatások, hogy vajon mi győzte meg Wintour-t, hogy belemenjen a dologba, hiszen korábban kijelentette, hogy amíg ő vezeti a magazint, Kardashiannak nincs keresnivalója a címlapon. Elkezdtek olyan pletykák terjedni, hogy Kanye West könyörgött a címlapért, és annyira elfajult a dolog, hogy végül a főszerkesztő közleményt adott ki, amiben mintegy magyarázkodik, és arról beszél, hogy a West-Kardashian páros mennyire meghatározó tényező az amerikai közéletben – mondjuk ezzel nem lehet vitába szállni.

Képek forrása: 1 / 2 / 3