Június 23, a legrövidebb éjszaka: 5 legenda Szent Iván éjszakájával kapcsolatban

Írta: ,

Szent Iván éjszakáját már régóta ünneplik szerte a világon, hiszen már az 5. századból is maradtak fenn olyan emlékek, amelyek ezt az eseményt említik. De pontosan mit is jelképez ez az éjszaka, és milyen legendák kötődnek hozzá?

Eredetileg pogány, később egyházi ünnepként tartották nyilván Szent Iván éjszakáját, ugyanis Keresztelő Jánost szerették volna ezen a napon megünnepelni. Az északi féltekén a nyári napfordulóval egyazon időpontra, június 21-re esik, de Magyarországon pár nappal később kerül rá sor: ez az az éjszaka az évben, amikor a legrövidebb ideig van sötét, és a legtovább tart a nappal. Idén ezt az éjszakát június 23-án, szombaton ünneplik.

A sötétség mindig is az elmúlást, a világos az újulást szimbolizálta, ezért szerte az országban és az egész világon hatalmas tüzeket gyújtottak az emberek, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, valamint hogy felerősítsék a nap erejét. Ahogy pedig azt sejteni lehet, számtalan legenda és szokás kapcsolódik ehhez az éjszakához.

Régebben úgy tartották Magyarországon belül is, hogy Szent Iván éjjelén muszáj hatalmas tűzet gyújtani, majd ezt követően sort keríteni a tűzugrásra. Ilyenkor illatos füvekkel vegyes szalmarakást gyújtottak meg a fiatalok, majd ezt kellett átugraniuk. Úgy hitték, ezzel el tudják űzni a gonosz erőket, a tűz és a füvek ereje pedig megóvja a földeket és az ivóvizet.

Ebből persze a lányok sem maradhattak ki; a fiúk megfigyelték, ki hogyan ugorja át a rakást, ebből pedig meg lehetett jövendölni, ki az, aki hamarosan férjhez megy. Utóbbira szolgált az is, amikor a tűz elaludt, és a nők kimentek a kenderföldekre. Itt ráfeküdtek egy-egy ágra, ha pedig ezek után felállt letiport kender, az arra utalt, hogy egy éven belül férjhez mennek.

Az almának kimondottan sok szerep jut a Szent Iván éji eseményeken, ezek a szokások pedig Magyarországon is gyakoriak voltak.

A nők nem csak illatos füveket szórtak a tűzbe, hanem almát is, mivel úgy vélték, ennek a gyümölcsnek különleges gyógyító ereje van.

Aki evett a tűzre szórt almából, az biztosan nem lett beteg a közeljövőben, de nem volt ritka az sem, hogy az égett almát később kiszedték a tűz maradványai közül, és torokfájás megelőzősére vagy kezelésére használták.

Sőt, egyes helyeken a sírokra is tettek az almából, mert úgy vélték, tűzbe dobva az elhunyt rokonok is érzik az ízét.