Mítoszrombolás: a külföldön élés előnyei és hátrányai - interjú Farkas Líviával, az urban:eve bloggerével és párjával, Ádámmal

Írta: ,

Hiába az internet és a nyilvánosság kora, a külföldön élés még ma is egy hatalmas kérdőjel az emberek fejében. Mást hallani a sajtóban, és az érintett ismerőseink is teljesen eltérően nyilatkoznak róla. Sokan fejetlenül vágnak bele, míg másokat a különböző mítoszok tartanak vissza attól, hogy belevágjanak életük nagy kalandjában. Azért, hogy kissé jobb és reálisabb rálátást nyerjünk a témát illetően, megkerestem a „Kiköltöztünk” podcast megálmodóit, Farkas Líviát és Dobay Ádámot, hogy meséljenek a podcast céljáról és a külföldi élet előnyeiről, illetve hátrányairól.

Mi a legfőbb célotok a „Kiköltöztünk” podcasttal?

Lívia: Két éve hoztuk Angliába a teljes életünket cégestül és törpenyulastul, és mostanra már az egykori budapesti baráti társaságunk 80%-a él a világ számos pontján. Azt vettük észre, hogy a mi és barátaink Magyarországon túli életélményét egyáltalán nem fedi le, ami a külföldre költözésről a magyar sajtóban megjelenik. Ez az egyik cél, hogy oszlassuk kissé a sztereotípiákat és rémhíreket.

Ádám: A másik cél pedig a gyakorlat: sokszor fogtuk a fejünket a költözéskor, hogy mennyire nem elérhető hasznos, tapasztalati információ a költözés és a beilleszkedés praktikus megvalósításáról. Rendszerszerűen, lépésekre bontva senki sem szemléltette még meg ezt a területet, mi pedig online tréningcégként minden nap azzal foglalkozunk, hogy hogyan közelítsünk meg minél praktikusabban komplex problémákat, amiket mi vagy az ügyfeleink meg akarunk oldani. Gyakorlatilag ezzel a módszerrel álltunk a saját költözésünkhöz is, és a szervezés közben kitaláltunk egy csomó technikát, dokumentumot, táblázatot, hogy saját magunknak megkönnyítsük a folyamatot, és csökkentsük a „mindent fejben tartás” stresszét.

Lívia: Egy ideje már rendszeresen kérnek tőlünk tanácsot a külföldre költözéshez – akár személyes ismerősök, akár az urban:eve blog olvasói –, így úgy döntöttünk, hogy leülünk, felépítjük a rendszert, és megosztjuk azokat a módszereket, amikkel mi is költöztünk, az azóta szerzett tapasztalatainkkal és a barátaink tanulságaival kiegészítve.

Melyek a legnagyobb tévhitek, melyek ma a köztudatban élnek a külföldön éléssel kapcsolatosan?

Ádám: A legfélrevezetőbb dolog a külföldre költözéssel kapcsolatban, hogy a legtöbb sajtótermékben még mindig nagyon végletesen beszélnek róla. Így jött létre az a paradox helyzet, hogy egymásnak teljesen ellentmondó "alapigazságok" léteznek egyszerre a fejekben.

Külföldön kolbászból van a kerítés, de minden magyar mosogat egy szálloda pincéjében. Sokkal jobban lehet keresni, de tizenhatágyas pincékben kell nyomorogni. Előrébb tart a demokrácia, de nem lehet beilleszkedni, és senki sem fogad el.

Az ilyen általánosságok sehova sem vezetnek, csak pánikkeltésre meg szivárványos unikornis-utópiák rajzolására jók.

Lívia: Külföldre költözni tényleg egy nehéz és komplex folyamat. De azt látjuk a magunk és barátaink példáján is, hogy meg lehet csinálni, és megéri. Sokaknak a külföldre költözés egybeesik azzal az önismereti kérdéskörrel, hogy mik az értékeim, miket tartok fontosnak az életben, hol képzelem el magam 10 év múlva. Mi imádtuk a Budapesten töltött húszas éveinket, és harmincon túl úgy éreztük, környezetváltozásra van szükségünk. Azt a környezetet pedig, ami most kulturálisan és lelkileg a leginkább illik hozzánk, egy dél-angol tengerparti kisvárosban találtuk meg.

Ádám: Ezért sem kell túlmisztifikálni a költözést, és máris egy csomó súly leesik róla. A környezetünkben azt látjuk, hogy annak sikeres a költözése, aki pragmatikusan áll hozzá: ezt szeretném, és ezt az utánajárásom alapján ebben az országban és városban találom meg, majd nekilátok, hogy megvalósítsam ezt az életet -- aztán amikor már ott vagyok, továbbra is figyelem magamat és az igényeimet. Ez a kulcsa annak, hogy ne csak technikailag legyen sikeres a költözés, hanem hogy az ember tényleg olyan életet teremtsen magának, amiben jól érzi magát.

Vannak helyek, ahol könnyebb boldogulni, vagy ez teljes mértékben a felkészültségen és előre tervezésen múlik?

Ádám: Leggyakrabban csak az anyagiak kerülnek szóba külföldre költözésnél ("de jó ott, mert sokat lehet keresni"), pedig a boldogulásnak a gazdasági mellett társadalmi és lelki része is van. Vagyis hogy mennyire tudok együtt élni a helyiekkel, mennyire kompatibilis velem az a kultúra, humor, környezet, és egyáltalán hogyan érzem magam abban az életben.

Vannak a világon befogadóbb helyek és kevésbé befogadóbb helyek -- ország- és városszinten is. Ezért is érdemes tájékozódni.

Általános érvényű szabály, hogy minél multikulturálisabb egy város, annál barátságosabb a bevándorlókkal, annál könnyebb az együtt élés és a beilleszkedés. Az Egyesült Királyságba költözőknek például azt szoktuk javasolni, hogy nézzék meg, a kiszemelt célvárosaik közül hol milyen arányban szavaztak az EU-ban maradásra: minél magasabb ez az arány, annál befogadóbb környezetre számíthatnak.

Lívia: Fontos szempont, hogy nem lehet úgy beállítani egy másik országba, hogy engem mindenki fogadjon el, de én nem fogadok el senki mást. A Magyarországról kivándorló mindenhol máshol bevándorló, és ezt érdemes tudatosítani. Nem fogja jól érezni magát az, aki semmilyen mértékben nem hajlandó megtanulni a befogadó ország nyelvét és kulturális működését abból a félelemből, hogy a beilleszkedés a magyar identitása elrejtését vagy megtagadását jelenti. Pedig lehet otthonnak érezni Angliát, Németországot és Új-Zélandot úgy, hogy közben megmarad az ember magyarnak. Nem a „külföldön élő magyar” címkével kell azonosulni, hanem sokkal megengedőbb szemlélet az, hogy „én egy ember vagyok, aki egyébként magyar, és akinek most ez az otthona.” Ezek nem zárják ki egymást.

Biztos van egy-két „hátránya” is a külföldön élésnek, de ezek eltérnek az itthoni problémáktól, vagy teljesen azonosak, csak „idegenként” értékeljük túl őket?

Ádám: Az elején nehéz, mert minden új, és bele kell tanulni, hogy hogyan működik a háziorvos, melyik oldalról szállsz fel a buszra, rengeteg mindenhez kell hozzászokni egyszerre. De ez nem olyan, ami örökre probléma, mert ha megtanulod, onnantól tudod, és egy idő után az a normális. Az igazi intenzív szakasz az első 6-12 hónap, ennyi idő alatt nagyjából minden olyan hétköznapi szituációval találkozol, ami újszerű lehet, beleértve az egészségügyet és mindenféle ügyintézést is.

Lívia: Persze ez nem csak ijesztő, hanem izgalmas is, mert adott esetben teljesen más dolgokkal találkozol, mint addig, és az újdonság ereje segít belerázódni a dolgokba. Az elején lehet, hogy egy szupermarket kínálata is lenyűgöző lesz, mert olyan dolgokat találsz ott, amiket esetleg korábban maximum spéci üzletekben, aztán fél év múlva már teljesen normális, hogy „ja, igen, persze, hatféle paradicsom van a sarki boltban”. Erre szoktam azt mondani, hogy olyan ez, mint a viccben, hogy „hogy hívják a kínai kaját Kínában?”Kaja.”

Mindenképpen fontos azonban megemlíteni, hogy az egész történetben elképesztő nagy szerepe van az egyéni igényeknek és szükségleteknek. Nem lehet végletesen beszélni arról, hogy Magyarországon ez jó, külföldön meg ez rossz, és fordítva. Mert lehet, hogy nekem nagyon tetszik valami itt, más meg a plafonra mászik tőle. Vagy én imádtam valamit Budapesten, de a szomszédomnak meg pont az nem jött be. Mindenhol vannak nehézségek, mindenhol vannak jó dolgok, több vagy kevesebb. A végső kérdés mindig az, hogy kinek mi éri meg, mi az, amivel ki tud egyezni. És ha nem tud vele kiegyezni, akkor milyen változást vállal be.

Milyen tanácsotok van azok számára, akik a külföldre költözést fontolgatják?

Ádám: Az első, amit mondunk költözést tervező barátainknak, hogy mindenképpen szánjanak időt arra, hogy a saját igényeikkel és értékrendjükkel tisztába kerüljenek - mi az, amiben hajlandóak kompromisszumot kötni (anyagiakban, munkában, életszínvonalban), és mi az, amiben nem. Aztán ez alapján már le lehet ülni és konkretizálni, hogy mi a költözésük reális ütemterve. A költözésfolyamat során ezt az alaptervezést bármikor meg lehet csinálni, akkor is, ha két év múlva költözik valaki, és akkor is, ha két hónap múlva, és rengeteg stresszt és kapkodást lehet vele megspórolni.

Lívia: Nagyon kockázatos a „szerencsét próbálunk” hozzáállással nekivágni. Persze, lesz, ami lesz, de azért nem mindegy, hogy csak a repülőtéren szembesülök-e azzal, hogy mennyibe kerül egy albérlet, vagy meddig tart ki a spórolt pénzem, vagy esetleg már előre tudom, hogy oda megyek, ahol szakmailag igényt tartanak egy olyan emberre, mint én. A költözésnek annyi eleme van, hogy egy része tényleg lutri, és nem befolyásolható, illetve gyakorlati tapasztalat után lehet csak róla dönteni, de amit meg lehet tervezni, azt pont ezért érdemes nem a véletlenre bízni. Nekünk ez volt a legfontosabb felismerésünk a saját költözési folyamatunkkal kapcsolatban, és ezért is ezeken a tervezhető lépéseken megyünk végig a podcast-epizódokban és a kapcsolódó segédanyagokban.