Megkérdeztünk egy kerekesszékest, milyen a közlekedés Budapesten

Zabolai Margit
Írta: ,

Egy Nagy-Britanniában végzett, a fogyatékosságról és az utazásról szóló széles körű új tanulmány szerint öt fogyatékossággal élő személy közül négy érzett már aggodalmat a tömegközlekedés használata miatt, ötből hárman pedig félelmet is.

Az esélyegyenlőséggel foglalkozó alapítvány, a Scope által végzett felmérés eredményei azt mutatják, hogy a fogyatékossággal élő emberek többsége problémákba ütközik a tömegközlekedés használata során: a több mint 2000 felnőtt bevonásával végzett országos felmérés alapján azt állapították meg, hogy a fogyatékossággal élő emberek 80%-a érzett már stresszt, 79%-a szorongást, 56%-a pedig félelmet a tömegközlekedéssel kapcsolatban.

A tömegközlekedés használata során felmerült problémák miatt minden harmadik ember döntött már úgy, hogy inkább egyáltalán nem utazik.

A kutatásban részt vevők fele tapasztalt már negatív attitűdöt az utastársaitól, ideértve a barátságtalan tekinteteket és a szóbeli megjegyzéseket is. A Scope megállapította, hogy a túlzsúfoltság, a vonatról, buszról való leszállás problémája és a megfelelő ülések hiánya is nehézségeket okoz.

A tanulmány eredményeként a Scope egy utas charta kiadását sürgeti, amely tisztázná, hogy pontosan mit várhatnak el a fogyatékkal élő utasok a közlekedés során. A jótékonysági szervezet azt szeretné, ha lenne egy szabályozó szervezet vagy felelős, aki felé minden közlekedési szolgáltató elszámolással tartozik, így egységesíteni lehetne az elvárásokat és a megoldásokat.

Egy hasonló charta kiadása Budapesten is jó ötlet lenne a 32 éves Tóth Károly szerint, aki 10 éve költözött a fővárosba, és azóta közlekedik itt kerekesszékkel. Azt mondja, eleinte volt benne félelem a közlekedés miatt, de másfél-két év alatt elég önbizalmat szerzett, és most már bárhová elindul. A bizonytalanságok kiküszöbölése viszont megkönnyítené az életét.

„Sokszor nem egyértelmű például, hogy jelezzek-e. Van olyan sofőr, amelyik azt várja, hogy a gombot nyomjam meg, más azt, hogy szóljak, van, aki nem érti, hogy ha már megnyomtam a gombot, miért szólok. Ha egyértelmű lenne, hogy minek hogyan kell történnie, ha le/ki lennének írva ezek a dolgok, az semmibe nem kerülne, de sokan magabiztosabban közlekedhetnének.”

Karcsi azt mondja, neki „olyan az életstílusa”, hogy ő bárhová elindul, az ELTE történelem szaka után a Károli Egyetem színháztudomány mesterszakát is elvégezte, most több helyen is dolgozik, Kaposváron színészkedik, konferenciákra jár és táncművészként is vannak fellépései, így rendszeresen közlekedik, de erre sokkal több időt kell rászámolnia.

Kép: belchonock/depositphotos.jpg

A BKK futár, ahol előre meg lehet nézni, hogy melyik járat lesz alacsony padlós, nagy segítség, amíg ez nem volt, előfordult, hogy fél, egy órát is a megállóban várt a megfelelő járatra, de azt mondja, most is előfordul, hogy ha például esik az eső, a sofőr inkább „nem veszi észre”, hogy ott van, hogy ne kelljen leszállnia.

Érthető módon méltatlannak érzi azt is, ha a sofőr csak elé hajítja a rámpát és láthatóan bosszantja, hogy ezzel kell foglalkoznia.

„Ha valakinek nincs türelme hozzám, akkor annak nem alacsony padlós járművet kellene vezetnie. Ezekre a járatokra olyan sofőrök kellenének, akiknek nem okoz gondot kivárni azt a néhány plusz percet.”

Karcsi azt mondja, hogy bár most is hetente-kéthetente találkozik ilyen vezetőkkel, a helyzet jelentősen javult ahhoz képest, mint amilyen 10 évvel ezelőtt volt, az utastársaival pedig még soha nem volt rossz tapasztalata, eddig mindig mindenki segítőkész volt.

Ami pedig az akadálymentesítést illeti – szerinte sok olyan apróság van, ami nem pénz kérdése, inkább egy kis odafigyelésé.

„Ha egy aluljárónál például nem működik a lift, azt mutathatná a BKK futár, de már az is szuper lenne, ha a nem működő lift ajtajára kiírnák, hogy a másik sem működik. Így nem kellene csak azért átrohannom ahhoz, hogy ott szembesüljek vele, hogy azzal sem tudok lemenni."

Ahhoz tehát, hogy a közlekedést mindenki számára kényelmesen hozzáférhetővé tegyük, még itthon is hosszú út vezet. Egy, a Nagy-Britanniában elvégzetthez hasonló vizsgálat pedig talán segíthetne, hogy egyáltalán a problémákat feltárjuk, amelyek közül nagyon sok kezelésére pénz kell, nagyon sokhoz pedig csak egy nyitottabb szemlélet és némi érzékenyítés.