Íme, a Nobel-békedíjas 17 éves lány

Írta: ,

Mindössze 150 cm magas, muszlim, pakisztáni, jó humorú, valóban bátor, nem egyszerűen okos, hanem bölcs lány. Bármelyik modern világban élő csemetének lehetne kiváló példaképe. Malala Júszafzai hitelességét nem csak az bizonyítja, hogy életét kockáztatta, hanem erkölcsössége, és a világ működésének összefüggéseire való rálátás, mely – valljuk be – igen ritka a 17 éves lányok körében.

„A tanulás joga bűnné vált”

2012. októberében egy 15 éves lányt közvetlen közelről lőttek fejbe. Azért, mert iskolába járt, a tálib akarat ellenére. A történet előzménye, hogy 11 éves korában blogot kezdett írni, ami a pakisztáni lányok lehetetlen helyzetét mutatta be.

Malala, beszédében elmondta, hogy egyik napról a másikra, a háború és rosszul értelmezett vallás miatt a lányok számára a tanulás joga bűnné vált. Elmesélte, hogy az egyik ünnep alkalmával a szokásos henna minták helyett matematikai képleteket hennáztak egymás kezére, mert akkora örömet szerzett nekik a tanulás.

Azt is elmesélte, hogy egyik barátnője orvos akart lenni, ám házasságba kényszerítették, így 14 évesen, gyerekként szült gyermeket, mellyel az álmok meghiúsultak.

Malala saját sorsunkról való döntés szabadságát, a tanulás jogához való jogot kívánja mindenkinek – ami persze nem jelenti azt, hogy a demokrácia maradéktalanul jó. Elítéli a háborút, mert lehetetlenné teszi a gyermekek tanulását, boldogságát – azaz korlátozza a gyerekeket jogaik gyakorlásában.

Fotó: newsweek.com

Malala szavai

„Amikor megszülettem, senki sem gratulált édesapámnak, és mindenki sajnálkozott édesanyámnak, amiért egy lányt hozott a világra. Édesapám azonban büszke volt rám és ő vezette az első olyan iskolát, ahova lányok is járhattak (a folyamatos fenyegetések ellenére).

Felgyújtották az iskolákat. Mindent tönkretettek, de semmit sem építettek a helyébe.

Ő szerettette meg velem a tanulást. A tálib milícia érkezése mindent felbolygatott. A nők tanítása ellen szónokoltak, bezárták még a fodrászüzleteket, videotékákat is és közszemlére tették kivégzett áldozataikat.”

A szépség belülről fakad

A mai, „civilizált” világban élő lányoknak nem joga, hanem kötelessége tanulni. Nem kell küzdeni a lehetőségért, sem semmi egyébért, mely a világ nagyobb részén, főleg a nők részre kiváltság csupán – pedig alapvető emberi jog, elvileg.

Talán, a civilizált világ lányai azért nem becsülik a lehetőséget, melyet a szülők, és az állam biztosít, mert kötelesség, nem lehetőség. Malalából beszéde alatt sütött az akarat tüze, az istenhit, emellett ott volt az alkalomhoz illő humor, az összeszedettség, és az a fajta értelem, és tájékozottság, „tisztaság” mellyel – sajnos – nagyon ritkán találkozik az ember.

Elgondolkodtató, hogy mi mit rontunk el lányaink, gyermekeink nevelése kapcsán, ahogy azon is, hogy a társadalom, a szülő milyen arányban felelősek a modern világban élő gyerekek nevelésének félresiklásában.

Fotó: Wikipédia

Egy ember is megváltoztathatja a világot?

Igen, ha azt vesszük alapul, hogy egy ember példamutatása elindíthatja a változást. Az ilyen emberektől többnyire félnek a hatalmat gyakorlók, hatalmaskodók. Malalától is.

Bár az ottani törzsi törvények tiltják a nők megölését, a tálibok mégis annyira féltek blogjának népszerűsége miatt, hogy ezt a törvényt megszegték, és célponttá vált. A mai napig – a tálibok által – fenyegetettségben él.

Alapítványa van, melynek a Nobel-díj összegét felajánlotta, annak további munkáját segítve, hazájában. A világon 168 millió gyermekmunkás van, és 60 millió lány nem járhat iskolába. Azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat… én azt mondom, az első fecske után jön az összes többi, ahogy a nyár is.

Érdekesség, hogy ezt az egy díjat nem Stockholmban, hanem Oslóban adják át, december 10-én, Nobel halálának évfordulóján, aki mellesleg feltalálta a dinamitot – amit nem békés céllal használ az emberiség.

A díj 8 millió svéd koronával jár, szervezet is kaphatja, vagy egyszerre több ember. A békedíjasok között Malala a legfiatalabb.

Malala díjai: Szabadság érem, Nemzeti fiatalság békedíj, Szaharov-díj, Simone de Beauvoir-díj, Anna Politkovszkaja-díj, Amnesty International emberi jogi szervezet kitüntetése. Emellett tiszteletbeli kanadai állampolgár is. Malala felnőttként, hazájában szeretne politikus lenni. Ezek tükrében újra meg kell említeni azt, hogy ez a lány mindössze 17 éves, harcát 11 éves korában kezdte – az általa ismert világ ellen.