Így tudsz segíteni a mindennapokban a vakoknak és látássérülteknek

Írta: ,

Az ismeretlentől való félelem sokszor gátakat épít körénk. Hiába van meg bennünk a segítő szándék, ha nem tudjuk, hogyan segíthetünk, egyáltalán hogyan szólítsuk meg a másikat. Cikksorozatunkban tabuk nélkül beszélünk a különböző fogyatékossággal élő emberekről, és arról, hogyan tehetsz azért a mindennapokban, hogy egyszerűbb legyen az együttélés.

Az egyes számú szabály: kérdezz!

Függetlenül attól, hogy valamilyen fogyatékkal élő, vagy ép emberről tűnik úgy, hogy segítségre szorul, az első, amit tehetsz, ha kérdezel. Minden rendben van-e, tudsz-e segíteni, mit tehetsz érte. Remek dolog, ha például átkísérsz egy vakot a zebrán, de ha mondjuk csak azért állt ott, mert várt valakit, és esze ágában sem volt átmenni, akkor azzal nem könnyítetted meg a dolgát.

Nyugodtan kérdezd meg azt is, hogyan segíthetsz: az előbbi példánál maradva, míg egy látássérült ember számára a mindennapi rutin része lehet, hogy valaki elvezeti A pontból B-be, te nem feltétlenül találkozol minden nap ezzel a feladattal. Kérdezd meg, hogyan kényelmes neki, hogyan navigáld, mit vár tőled pontosan, ha nem tudod, mit kell tenned. Ez egyáltalán nem modortalanság, és ha zavart habogás helyett nyíltan és világosan megfogalmazod a kérdéseidet, jelentősen megkönnyíted a kommunikációt, és sok kellemetlen perctől kímélheted meg magatokat.

Az egyes számú szabály tehát a kérdezés, azonban egy vak vagy látássérült ember mellé állni, és egyszerűen megszólítani önmagában még nem elég.

„Odajön, köszön, de honnan tudjam én, hogy hozzám beszél-e?” – teszi fel a teljesen jogos kérdést dr. Nagyné Berke Mónika, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének rehabilitációs munkatársa. Érdemes tehát a köszönést, megszólítást érintéssel is kiegészíteni, mondjuk a vállon vagy a karon. A két ingerrel együttesen sikeresen indíthatod el a kommunikációt, és elkerülheted, hogy mondjuk megijeszd vagy zavarba hozd a másikat a váratlan érintéssel.