Így teázunk mi, és a világ más népei

Írta: ,

Cikkünkben sok érdekességről szót ejtünk, amelyek a teázási szokásokhoz kapcsolódnak. Mesélünk az ötórai teázásról, vagy arról, hogy az angolok kezdetben a leforrázott teafüvet kenyérrel ették. Jó szórakozást kívánunk az olvasáshoz!

Anglia

1/6 Anglia

A teát a Holland Kelet-indiai társaság hozta Európába a 17. században, vitorlás hajókon.

A legtöbbet az angolok fogyasztották belőle, így a 18. századtól ők uralták a teakereskedelmet. Eleinte nem tudtak mit kezdeni a teával.

Kenyérrel ették a leforrázott tealeveleket, a főzetet pedig, amit ma már megiszunk, kiöntötték.

Mintha a hajósok, akik a teát hozták, elfelejtették volna elmondani, hogyan fogyasztják Kínában a teát. Később a kávéházakban lehetett teát is kérni.

A vendéglátók a forrázatot hordókba öntötték, és úgy mérték ki, mint a sört vagy a bort.

Aztán a kínai módra létesített teaházak háttérbe szorították a kávéházakat. Londonban több mint 3000 volt. 

Az „ötórai tea”

2/6 Az „ötórai tea”

A japán teaszertartás mintájára alakult ki. Szűk körű, családias összejövetel.

5 és 7 óra közé esik. Minden család másként gyakorolja ezt a szertartást.

Munka után, még vacsora előtt jólesik az embereknek egy kis tea. Családon kívül teaházban és más vendéglátó helyeken, még könyvesboltban is el lehet fogyasztani a délutáni teát. 

Az angolok általában erős teát készítenek, amely a sok csersavtól kesernyés lesz. Egy csészényi forró vízhez egy teáskanálnyi tealevelet adnak.

A leforrázott tealeveleket legalább 4 percig áztatják, és cukorral, mézzel, rummal, tejjel, citrommal, dzsemmel ízesítik. 

Franciaország

3/6 Franciaország

Európában az angolok után a franciák ismerték meg leghamarabb a teát.

A 17. századi orvosok már gyógyszernek tekintették, amely megszünteti a fej, a gyomor és a bél problémáit, a gyulladásokat, a hurutokat, a rosszulléteket, és a mértéktelenség egyéb kellemetlen következményeit.

Legtöbben fekete teát fogyasztanak, mézzel vagy cukorral, narancs vagy citrom levével és reszelt héjával. 

India

4/6 India

Indiában elképzelhetetlen lenne az élet tea nélkül. Szinte mindenütt lehet teát kapni: utcán, teabódékban, útszéli csárdákban, városok előkelő teaházaiban.

Egyharmad rész tejet és kétharmad rész vizet cukorral felforralnak, és ezzel forrázzák le a szárított fekete tealeveleket.

Öt percig állni hagyják, majd muszlinkendőn átszűrik. A mozgóárusok porrá tört tealveleket használnak, mert ebből könnyebben tudnak teaitalt készíteni.

A teaport muszlinzacskóba kötik, majd eldobható csészébe teszik, és leöntik a felforralt tej-víz-cukor keverékkel. 

Magyarország

5/6 Magyarország

A teakészítés módja a 19. század elején jelent meg a magyarországi szakácskönyvekben. Elsősorban az angolos változatát ajánlják, enyhébb formában.

Ízesítésre a megszokottak mellett még a savanykás bort is ajánlják. Idézet Horváth Ilona szakácskönyvéből, néhány évvel későbbről:

„Jó teát csak akkor főzhetünk, ha külön edényt tartunk erre a célra. Legjobb egy nikkel, hibátlan zománcú, vagy jénai teafőző kanna, hozzá való fedéllel, és egy másik kanna, amibe forrázunk.

A jó teát nem főzzük, hanem forrázzuk, így sokkal zamatosabb, mint főzve. Egy személyre ½ csapott kávéskanál teát teszünk egy porcelán kannába, és arra öntjük a forró vizet.

A kannát pár percig fedve tartjuk, amíg a víz megsötétedik. A forrázó víznek nem szabad sokáig forrnia, mert lúgos ízt kap.”

Oroszország

6/6 Oroszország

Részlet dr. Szerb Antal Diétás szakácskönyvéből: „Aki Oroszországban utazott, minden állomáson láthatta, amint az utasok végtelen sora az állomáson díszelgő óriási szamovár felé tartott.

Kezükben a pohár, amelynek fenekén egy csipetnyi tea, erre rábocsátották a szamovár forró vizét és sietve tértek vissza kocsiszakaszukba. Az orosz ember szájába vesz egy kis cukrot, és ezen keresztül szürcsöli a hihetetlenül forró teát. 

Az angol sem bánja, ha úgy, mint az oroszok teájában, egy pár levél úszkál csészéjében. Az ő teájuk azért nemcsak sötétebb és fanyarabb, mint a miénk, mert másfajta levelekből készül, hanem azért, mert jóval tovább hagyják állni, mint az nálunk szokás.”

Felhasznált könyv: Dr. Horváth Iván: Teázóknak való (Mezőgazdasági Kiadó, 1985)