Így lehetsz képes éberen álmodni - Csak összpontosítasz és ott is vagy gondolatban!

Írta: ,

Az imént még a szobád közepén álltál, majd egy pillanattal később már a felhők felett repülsz. Aztán egyszer csak észbe kapsz: a lakásod nem is így néz ki, és egyébként szárnyaid sincsenek. Épp egy álom kellős közepén vagy, de a szokásostól eltérően ezúttal tisztában is vagy ezzel.

Végre kipróbálhatsz bármit, amire a való életben eddig nem volt lehetőséged: lehetsz híres énekes, beszélhetsz az állatok nyelvén, és találkozhatsz olyan emberekkel, akikkel egyébként sosem futnál össze. Ez a tudatos álmodás - egy különleges állapot, amiben az irányítás kizárólag a te kezedben van!

Kutatók már évtizedek óta vizsgálják a tudatos álmodást: azt az állapotot, amikor alvás közben ráébredsz, hogy körülötted minden a képzeleted szüleménye.

Ha már tapasztaltad ezt az élményt, akkor biztosan tudod, hogy mennyire magával ragadó érzés az, amikor csak gondolnod kell egy helyszínre, és már ott is teremsz.

A szakértők szerint ilyen szempontból minden ember különbözik, hiszen van, aki sosem emlékszik az álmaira, míg mások kisgyerekkoruk óta képesek irányítani őket. 

Az első tudatos álmok általában néhány másodperces és egy-két perces időkeretben mozognak, és meglehetősen ködösek.

Gyakran előfordul, hogy valaki annyira izgatott lesz a szituációtól és a temérdek lehetőségtől, hogy rögtön fel is ébred, vagy legalábbis azt gondolja magáról.

Ilyenkor a tudatos álomnak vége szakad, de valójában közel sincs ébren, egyszerűen csak az események egy hétköznapi álom részeként folytatódnak.

Sőt, ebben az esetben nem is kell azt gondolnod, hogy felébredtél; van, hogy egyszer csak elkezded "elfelejteni", hogy nem a valóságban vagy, és egy szimpla álomba csöppensz vissza.