Hogyan állnak az ujjaid? Ezt árulja el a személyiségedről

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Az ujjak hossza genetikailag meghatározott, azonban a kutatók úgy találták, hogy kapcsolatban állnak a nemi hormonjaink szintjével is. De nem csak ez az, amiből következtetni tudunk bizonyos személyiségvonásainkra: az ujjbegyeink formái, vagy éppen a hangsúlyosnak tekinthető ujjaink is sokat elárulnak rólunk!

A mutatóujjad hosszabb a gyűrűsujjadnál

A kutatások arra engednek következtetni, hogy akinek hosszabb a mutatóujja a gyűrűsujjánál, annak a szervezetében az átlagosnál magasabb ösztrogén termelődik. Ez a női nemi hormon felelős a nőies vonásainkért, felfogásunkért, ezért esetedben is ezek erősödtek fel.

A te kompetenciáid inkább ott érvényesülnek jól, ahol előtérbe kerülnek az érzelmek és a szociológia: míg a realitás nem annyira a te asztalod, kifejezetten jól értékeled a pszichológiai jeleket és remekül kommunikálsz az emberekkel.

Alapvetően idealista beállítottságú ember vagy, aki otthonosan mozog az érzelmek világában, és szívesen jeleníti meg azok széles palettáját valamilyen művészeti ágban. A szeretteidet közel engeded magadhoz, de inkább otthonülő típus vagy, legalábbis szívesen vagy egyedül, örömmel elmélkedsz az élet nagy dolgairól. Sokkal könnyebben adsz, mint ahogy fogadod a jó dolgokat, nem vagy túlságosan kezdeményező, nyitott alkat. Nem birkózol meg könnyen a stresszes helyzetekkel, utálsz veszekedni, vagy akár csak vitába szállni másokkal.  

A mutatóujjad rövidebb a gyűrűsujjadnál

A felmérések alapján az átlagosnál magasabb tesztoszteronszinttel rendelkezel, ezért esetedben a kicsit férfiasabb vonások és felfogásmódok kerültek előtérbe. Jobbak a kompetenciáid a realitást igénylő feladatokban, munkakörökben, így sokkal jobb eséllyel indulsz valamilyen reál szakmában, mint a rövidebb gyűrűsujjal rendelkező társaid.

Alighanem kevés problémád akad az önbizalmaddal, pontosan tisztában vagy az értékeiddel és nem félsz belevágni nagyobb energiát igénylő feladatokba sem.

Nem tartasz attól, hogy kockáztass sőt, előfordulhat, hogy kifejezetten keresed az extrémitást, a veszélyes helyzeteket. Szívesen versenyzel másokkal, akár szóban, akár ténylegesen.

Egyenlő hosszú a mutatóujjad és a gyűrűsujjad

Szinte senkinek sem egyenlő hosszú a mutatóujja és a gyűrűsujja, ráadásul a felmérések alapján már 2%-nyi eltérés az egyik ujj javára is megjelenik a szervezetünk hormonháztartásában. Ha te mégis úgy véled, hogy nem lehet eldönteni, melyik ujjad nagyobb, akkor az arra utal, hogy remekül egyensúlyozol a két véglet között. Harmonikus életet élsz, könnyen közös nevezőre jutsz másokkal, és otthonosan érzed magadat egyedül éppúgy, mint társaságban.

Nem esik nehezedre a gyengédség, a törődés, a másokra történő odafigyelés, de remekül lehet észérvekkel hatni rád – utóbbiak értelmezése éppúgy mindennapos feladat számodra, mint a metakommunikációs jelek problémamentes feldolgozása.

Milyen formájúak az ujjaid?

Érdekes, de még az ujjaink formái is árulkodnak arról, milyen főbb vonások jellemzőek a személyiségünkre. Ilyen például az, hogy ha kerek, ovális az ujjbegyed, akkor te mindenáron a harmóniára, a békességre törekszel, nagyon fontos számodra, hogy egység és nyugalom legyen az életedben. Ezzel kicsit szembemennek az enyhén szögletes ujjvégek, amik inkább arra utalnak, hogy nagyra becsülöd a precizitást, és nagyon akkurátus vagy a munkádban éppúgy, mint a magánéletedben.

Az enyhén ellapuló, szélesebb ujjbegyek is inkább utóbbira hajaznak: ha ilyen ujjvégekkel áldott meg a sors, akkor ragaszkodsz a meglévő, és általad gondosan kialakított rutinokhoz, nagyon nehezen változtatsz akár a hétköznapi dolgokon is.

A hegyesebbnek ható, csúcsosodó ujjbegyek ezzel ellentétesen már arra utalnak, hogy lételemed a titokzatosság, a misztikum. Folyton úgy véled, hogy „valami van a háttérben” és rajongsz a megfejthetetlen, nem evilági információkért, dolgokért. 

Melyik ujjad a legerősebb?

Nem biztos, hogy már fiatal korodban is látszik, de néha feltűnően erősebb az egyik ujjunk a másiknál, illetve valamiben jelentősen eltér a többitől. Leszámítva a baleseteket, ha valamelyik ujjad természeténél fogva másként fest, feltűnő, eltérő, akkor az is utalhat a személyiségedre.

- Amennyiben a mutatóujjad domináns, befolyásos és erős személyiség vagy, aki nem fél kockáztatni, ha azonban a gyűrűsujjad a megtermettebb, akkor inkább az érzelmeidre hagyatkozol, szereted a kreatív dolgokat és remekül kifejezed magadat.

- Amennyiben a kisujjad tűnik ki a sorból, úgy nagyon jó kommunikációs képességekkel rendelkezel és leleményes, alkotó személyiségű ember vagy.

- A középső ujjad megerősödése sziklaszilárd akaratra enged következtetni: stabil, kitartó, őszinte személyiségként ismerhetnek mások.

- A hüvelykujjad pedig akkor válik igazán feltűnővé, ha nagyon sikerorientált vagy, és nem félsz komoly lépéseket megtenni a céljaid érdekében.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba