Hátborzongató városi legendák, amikről kiderült, hogy tényleg megtörténtek

Írta: ,

Egy ismerősöm mesélte, hogy egy barátja unokatestvérének a szomszédjában… Várj, ez nem a ti középiskolátokban, hanem a miénkben történt! Ezt a sztorit a mi városunkban is ismerik!” A legnépszerűbb városi legendák modernkori folklórként terjednek, eredetük pedig bizonytalan. Legalábbis többnyire. Az alábbi eseteket ugyanis tényleg dokumentálták valahol.

Liftből guillotine

Valaki egyedül utazik a liftben, amikor egyszer csak egy áramszünet, vagy más meghibásodás miatt a fülke két emelet között megáll. A liftben ragadt utas kifeszíti az ajtót, és látja, hogy a következő szint éppen csak egy kicsit fölötte van, tulajdonképpen ki is tudna mászni, úgyhogy nekirugaszkodik, megkapaszkodik a következő emelet padlójában, és elkezdi kihúzni magát – pontosan ebben a pillanatban a lift ismét megindul, és főhősünk számára a történet véres fordulatot vesz. Létezik olyan változat, amiben a lift egyenesen lefejezi a szerencsétlenül járt utasát, más verziókban „csak” a kezét vagy lábát vágja le.

Tiszta szerencse, hogy ez a történet olyan bizarr és brutális, hogy biztosan csak valakinek a fantáziájában születhetett meg, igaz? Sajnos nem egészen. 2003-ban a houstoni St. Joseph Kórház egyik orvosa, Hitoshi Nikaidoh megpróbált beszállni egy liftbe, aminek az ajtója nem megfelelően működött, és hamarabb bezárult, minthogy az orvos teljesen beléphetett volna. A fülke megindult, magával vonszolva a tehetetlen orvos testét, és az első emeletnél elválasztotta a fejét a törzsétől… Nem nehéz látni, hogyan született meg a világszerte ismert városi legenda a véres kórházi szerencsétlenségből.

Holttest a könyvtárban

Ennek a városi legendának is több változata ismert, de mindegyik a holttestektől, illetve az azok közelségétől való félelmünkre vezethető vissza. A gondolat, hogy valakit a halála után nem szállítanak azonnal el a megfelelő helyre, hanem közöttünk, élők között marad, és a megszokott élet eseményei zajlanak tovább körülötte, számos történetmesélő fantáziáját indította már el. Van olyan verzió, amelyben a munkamániás kolléga lesz rosszul az asztala mellett, de napokig senki nem veszi észre a halálát, mert azt gondolják, csak a munkájába mélyedt bele, egy másik verzió szerint egy könyvtári haláleset marad sokáig észrevétlenül, mert mindenki azt gondolja, hogy a halott csendesen olvasgat – ez utóbbi pedig sajnálatos módon tényleg megtörtént.

1969. november 28-án a 22 éves egyetemista, Betsy Aardsma a Pennsylvania State University könyvtárában dolgozott egy szemináriumi dolgozatán, amikor valaki egyetlen késszúrással végzett vele. A szúrás a lány szívét találta el, főleg belső vérzést okozott, ráadásul Betsy egy piros ruhát viselt, így még nehezebb volt észrevenni a viszonylag kis mennyiségű vért, még a később kihívott mentők is arra gyanakodtak, hogy a lány talán csak rohamot kapott – a szúrt sebet már csak a kórházban, a boncoláskor vették észre. 48 évvel később Betsy Aardsma gyilkosa még mindig ismeretlen, de a Pennsylvania State Police nyitva tartja a szomorú ügy aktáját.

Halloweeni gyilkosság

Számos horrorfilmben elsütötték már a fordulatot: egy csapat gyanútlan tinédzser Halloween estélyén egymást riogatja, míg egyszer csak ki nem derül, hogy az egyik halloweeni dekoráció valóban egy holttest. Sajnos az eset legalább egyszer a valóságban is megtörtént: 2015-ben a 31 éves Rebecca Cade-t brutálisan bántalmazták az ohioi Chillicothe városában.

Amikor a nő megpróbált támadójától elmenekülni, átmászott egy kerítésen, ám a nyaklánca fennakadt, az egyébként is rossz állapotban lévő nő pedig elájult, és nem sokkal később életét vesztette. Holttestét több járókelő is látta, de nem szóltak senkinek, mert arra gondoltak, hogy csak halloweeni dekorációt akasztott valaki a kerítésre. A rendőrséget csak jóval később riasztotta a gondnok, aki le akarta venni a dekorációnak vélt testet, ekkor fedezve fel a borzasztó valóságot.