A harmadik szem valóban létezik? – Tudományos szempontok

Jankovics Anna
Írta: , Frissítve:
A harmadik szem valóban létezik? – Tudományos szempontok

30 évvel ezelőtt hallottam először róla. Akkor még csak annyit lehetett tudni az elméletről, hogy ez egy olyan szerv, mellyel mást látunk, érzékelünk, mint valódi szemünkkel. Később már nevet is kapott a harmadik szem: tulajdonképpen ez a tobozmirigy, az agy közepén.

Némi furcsaság, mende-monda... igaz vajon?

Úgy tűnik, az emberi agy belsejében, főként a tobozmirigyben, kristályos szerkezetek találhatók. Az érdekesség az, hogy a kristályok információ és energiahordozóként hasznosíthatók, sőt, a legmagasabb rezgésszinten vannak az ásványok között.

A mondák szerint, az atlantiszi gyermekek úgy jutottak információkhoz, hogy speciális kristályokat szorítottak homlokukhoz, a harmadik szem közelében. Lehet, hogy a mondák hamisak, de az elgondolkodtató, hogy valaki, valamikor teljesen véletlenül pont ezt a módszert említette semmilyen mai modern technikai tudás nélkül.

A tobozmirigy élettani szerepe

Funkciója a melatonin termelés és a fény érzékelése. A tobozmirigy szerkezete részben hasonlít a szeméhez.

Fényérzékelő funkciója az evolúció során háttérbe szorult.

A tobozmirigy a fény által keletkezett szerotonint melatoninná alakítja – természetesen, bonyolult módon.

A melatonin jót tesz az immunrendszer-készségeinek, az Alzheimer-kór tüneteit enyhíti, segíti a szív munkáját, javítja a keringést. Tehát számos élettani hatása van, melyek egy része még csak megfigyelés alatt van.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján