Girland nélkül is van december! 5 ország, ahol nem ünneplik meg a karácsonyt

Írta: ,

A karácsonyról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy igazán univerzális ünnep, pedig keresztény hagyományokra alapul, ebből kifolyólag pedig sok olyan ország van, ahol nem ünneplik. Persze, ezekben az országokban is élhetnek keresztények, akik tartják a szokást, de nem találsz girlandot a plázában, és a tévében sem megy minden este a Reszkessetek, betörők! egyik epizódja.

Marokkó Kép forrása: baglionihotels.com

1/5 Marokkó

Marokkó lakossága főképp muszlimokból áll, így itt a karácsony sem számít nemzeti ünnepnek.

Marrákes utcáin sétálgatva az év ezen szakában valószínűleg nem fogsz karácsonyi füzérekbe, vagy keresztény dalokat éneklő kórusokba botlani. 

De jó eséllyel látsz néhány színes lámpást, és hallod az imára hívó adhant, így mindenképpen érdekes élmény lehet a téli hónapokban Marokkóba látogatni.

Thaiföld Kép forrása: travelfreak.net

2/5 Thaiföld

Thaiföld lakosságának legnagyobb része buddhista, és bár van egy viszonylag jelentős keresztény közösség az országban, a karácsony mégsem számít nemzeti ünnepnek, és nincs is akkora felhajtás körülötte, mint például Európában.

December 25.

csak egy ugyanolyan nap az évben, mint bármelyik más, és az éghajlat miatt egyébként is nehéz az itteni karácsonyt azzal azonosítani, ami a mi kultúránkban megszokott.

Hóemberek és forró csokoládé helyett itt egy koktéllal és homokvárral érdemes ünnepelni, fürdőruhában, a tengerparton.

Maldív-szigetek Kép forrása: tempodadelicadeza.com

3/5 Maldív-szigetek

Egy országban, ahol a lakosság 99%-a muszlim, viszonylag kevés szó esik a karácsonyról.

Azonban, ha te az a típus vagy, aki rosszul van a girlandoktól, nem ezt a helyet javasoljuk a menekülésre: homokos tengerpart, szikrázó napsütés, azúrkék tenger – komolyan kinek kell ez?

Ráadásul, ha búvárkodásra adod a fejed, és alámerülsz, a tarka korallok még a színes karácsonyfaizzókat is eszedbe fogják juttatni.

Tényleg, csak a macera van ezzel a nyaralással!

Kína Kép forrása: flickr, Jasper Moleman

4/5 Kína

Kínában szintén kisebbségben vannak a keresztények, de a nyugati kultúra befolyása miatt a nagyobb városokban azért állítanak karácsonyfát, és a plázákba is ellátogat a Mikulás, akit itt Shen Dan Lao Rennek hívnak.

Otthon azonban tényleg csak kevesen ünneplik meg a karácsonyt, saját fája például kifejezetten keveseknek van, a nagy városoktól távol eső területeken pedig kifejezetten ismeretlen a karácsony, vagy ha az emberek tudnak is róla, nem különösebben hozza őket lázba a keresztény ünnep.

Törökország Kép forrása: flickr, IzaD KasmijaN

5/5 Törökország

Marokkóhoz hasonlóan Törökországban szintén jelentős a muszlim többség, ezért december 25. sem számít ünnepnapnak, és úgy múlik el, mint az év bármelyik másik napja.

A turisták miatt persze a szállodák, bevásárlóközpontok és más intézmények azért egyre többször állítanak fát, vagy tesznek ki jellegzetes karácsonyi díszeket, de a helyiek azért továbbra sem fognak karácsonyi lázban égni.

Szerencsére Isztambul van annyira nyüzsgő, vibráló és sokszínű, hogy bőven kárpótol az elmaradt karácsonyi villogókért.