Ma is félelmetesen hat a titkos föld alatti gyár a Dunakanyarban

Zabolai Margit
Írta: ,
Ma is félelmetesen hat a titkos föld alatti gyár a Dunakanyarban

Kép forrása: ciernediery.sk

A titkos föld alatti bunkerekről, háborús alagutakról ma is sok helyen suttognak az országban. A vészterhes időkben sokszor bizonytalanná váló határvonalak mentén pedig valóban létesültek olyan ipari-katonai objektumok, amelyektől tátva marad az ember szája. A Dunakanyar közelében is akad egy ilyen.

Üdülő és támaszpont

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Csiffáry Anikó (@csifianiko) által megosztott bejegyzés,

Kovácspatak Esztergomtól és Párkánytól Garamkövesd irányában, 10 kilométernyi távolságra fekszik, remek túraútvonalat kínál, ám katonai szemmel nézve remek stratégiai helyszín is: nem véletlen, hogy a katonai vezetésnek is megakadt rajta a szeme, amikor a magyar olajipar ellen intézett szövetséges bombatámadások miatt elrendelték, hogy telepítsék a föld alá a hazai olajfinomítókat. A feladat persze grandiózus volt, és nem valósult meg, de a szupertitkos föld alatti gyár nyomai ma is feltűnnek a Dunakanyarban.

ciernediery.sk

A Falanszter blog összefoglalója szerint az utasítás nyomán a Fanto Egyesült Ásványolajgyárak Rt.-nek a Százhalombatta melletti Máriaháza-puszta, a Magyar Petróleumipar Rt.-nek az Ercsi mellett Szentmihály-puszta, a Vacuum Oil Company Rt.-nek Süttő és Neszmély között, a Shellnek Vértesacsán és Sóskúton, a Nyírbogdányi Petróleumgyárnak Felcsúton, a Délkárpáti Kőolajfinomító és Kereskedelmi Rt.-nek Főnyeden, az 1942-ben alapított Magyar Olajművek Rt.-nek pedig Kovácspatak mellett kellett kialakítania új földalatti zsebfinomítóit.

Vérrel és verejtékkel épült

Ahhoz, hogy ez ténylegesen megvalósulhasson, a Magyar-Amerikai Olajipari Rt.-nek egyrészt 92 kilométer különböző átmérőjű olajtávvezetéket kellett volna kiépítenie, másrészt óriási bunkereket is a desztilláló-berendezéseknek. Mivel az Olajgyár logója egy jegesmedve volt, és a kovácspataki völgyben egyébként is van egy Medve-barlang nevű üreg, a művelet a „Medveszállás akció” fedőnevet kapta.

geocaching.hu

A Kovácspatak mellett megkezdett építkezés elképesztő ütemben haladt, csaknem egy hónapa alatt 650 méter hosszú alagutat ástak. Ez egyrészt a viszonylag puha tufának, másrészt annak volt köszönhető, hogy a román, orosz és olasz hadifoglyokat kíméletlenül dolgoztatták a hegyen.

Nyomok a hegyoldalban

Az objektum végül soha nem készült el, és természetesen nem is látogatható, hiszen életveszélyes lenne bemenni a sorsukra hagyott alagutakba, amelyek mára több helyen be is omlottak és így járhatatlanná váltak. A bejáratok, a falakba vésett szintezőpontok azonban így is érdekes látnivalót jelentenek a kirándulóknak, és a kitermelt anyag elszállításához lerakott sínek maradványai, vagy éppen a szobi téglagyár elemeiből rakott falak különös mementóként szolgálnak a tájban.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

@nature_mary88 által megosztott bejegyzés,

Aki pedig kedveli a kalandosabb túrákat, izgalmas nyomkövetést és a táj nem szokványos felfedezését, az minden bizonnyal örömmel hallja, hogy a környéken Geocaching ládák is vannak, így az egykori földalatti olajfinomító felkeresése mindenképpen megér egy hétvégi kirándulást, főleg, ha a környék más nevezetességeit is felkeresitek: a Kovácspataki-sziklák tanösvény kellemes sétát és páratlan panorámát ígér, de nincs messze innen a Búbánatvölgy sem, ami szintén érdemes egy kirándulásra.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba