Farsangi hagyományok - Így ünnepelték a farsangot régen

Fischer Anna
Írta: ,
Farsangi hagyományok - Így ünnepelték a farsangot régen
A farsang ma a beöltözést és a jókedvet jelenti. Lássuk, hogy hogyan lett ez a szokás annyira népszerű, mióta is ünnepeljük, és hogyan szórakoztak felmenőink ilyenkor! 
Középkor
A farsang a középkorban lett egyre elterjedtebb. Különböző szokások voltak divatban a nemesi udvarokban, ahol elegáns ruhákba öltözve, bálokkal ünnepeltek, és mások a szegények között, akik leginkább félelmetes jelmezekbe öltözve készültek a tél végére.
Az előkelők között inkább az itáliai hatás, vagyis az elegancia érvényesült, míg az alsóbb osztályok a német hatást követték erőteljesebb ünneplési szokásaikkal.
Segítség a Napnak
A szegényebb rétegek között elterjedt volt az a nézet, hogy az éjszakák azért hosszúak télen, mert a Nap egyre gyengébb. Éppen ezért szertartásokat rendeztek a Nap megsegítésére, hogy az hamarosan erőre kapjon és melegével elűzze a hideget.
Bevett szokás volt például az, hogy esténként óriási, égő kerekeket gurítottak le a dombon, ami természetesen a Napot szimbolizálta és meggyőződésük szerint támogatta annak erejének visszaszerzését.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba