Vannak még ma is érezhető következményei Csernobilnak?

Zabolai Margit
Írta: ,

Illegális telepesek

Bár a zárt területeken máig tilos letelepedni, vannak, akik nem hagyták el az otthonaikat: kisebb csoportok máig itt élnek, főleg idősebbek, többnyire nők, akik máig az egykori családi birtokot gondozzák. Ezek az emberek egyértelműen érzik ma is a katasztrófa hatását: otthonuk, ami egykor a kornak megfelelően fejlett és élettel teli környék volt, most elzárt, a múltban ragadt terület, a senki földje: nincs közmű, nincs orvosi ellátás, nincsenek hatóságok, hiszen hivatalosan nem él itt senki. Aki mégis így tesz, az pedig nem számíthat semmi jóra: a máig magas sugárzás bizonyosan megrövidíti az életüket.

A sugárveszély visszaszorítása máig probléma

A sérült reaktor köré mára egy sugárzásbiztos bunkert építettek, ám ennek az óriási építménynek a felállítása a különösen nehéz körülmények miatt több mint 25 évbe telt, és ma is vita folyik arról, hogy mennyire lesz ez hatékony a jövőben – vagyis elképzelhető, hogy további vizsgálatokra és munkálatokra lesz szükség annak érdekében, hogy a sugárzás ne okozzon még annál is nagyobb károkat, mint amilyeneket eddig okozott.

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!