Érdekes tények az alvásról, amit talán nem is tudtál!

Jankovics Anna
Írta: ,
Érdekes tények az alvásról, amit talán nem is tudtál!
Vannak emberek, akik amint kinyílik a szemük, kipattannak az ágyból, és vannak, akik az utolsó percig húzzák azt, hogy kimásszanak a jó meleg takaró alól. Ezek az tulajdonságok személyenként változnak. Függ az életkortól, a nemtől, a munkánktól, a genetikától, az akarattól és a megszokástól. Manapság 20%-kal kevesebbet alszunk, mint egy évszázada. Leértékeljük az alvást, annak jelentőségét.
Alvásigény
Azt tudjuk, hogy a kisbabák alszanak a legtöbbet – 18 órát –, és ez az idő a kor előre haladtával egyre kevesebb lesz. A kamaszokra is jellemző, hogy képesek 10-12 órát vagy akár többet aludni, egyhuzamban. Ez azért van, mert az ember agya a fiatal felnőttkorra érik be teljesen, és az alvásnak ebben a folyamatban nagy szerepe van.
Az idős embereknek elég akár ötórás alváshossz is. A vegetáriánusoknak az alvásigénye kevesebb. Az aluszékonyság hátterében lehet betegség, kimerültség, míg az alvászavar hátterében is valamilyen kórok húzódhat meg.
Az alvás
Az alvás alatt az agyműködés lelassul, illetve más egyéb funkciókat lát el, emiatt a test felszabadul az irányítás alól, és képes nyugalomba merülni. Az alvás összetett tevékenység, ezeket még a mai napig folyamatosan kutatják.
Ha az ember 3-4 órával kevesebbet alszik, az immunrendszer működése 30%-kal csökken. Ilyenkor építi be az agy a nappal megtapasztalt dolgokat az idegrendszerbe, ezért van az, hogy reggelre „megvilágosodunk” egy pillanat alatt olyan dologgal kapcsolatban, amivel előző nap nem tudtunk mit kezdeni.

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)