Kevés a fizetésed? A csúf emberek több pénzt keresnek

Schuster Borka
Írta: ,
Kevés a fizetésed? A csúf emberek több pénzt keresnek

Nem vagy elégedett a fizetéseddel? Ne keseregj, lehet, hogy csak az a baj, hogy túlságosan szép vagy! A szép embereknek könnyű az élete – hihetnénk, már csak azért is, mert a sejtést számtalan tanulmány is igazolta már. Számos kísérlet mutatta ki, hogy azok az emberek, akiket a többség vonzónak lát, könnyebben építenek kapcsolatokat, könnyebben barátkoznak, de még az egészségükre is kevesebb panaszuk van és az intelligenciájuk fejlesztése is kevesebb gondot okoz nekik – legalábbis ezt állították eddig a kutatások.

Kifizetődik a jó megjelenés?

Aki szép, az általában magabiztosabb is, így könnyebben sajátít el új képességeket, nem okoz számára gondot a networking, így a karrierlétrán is könnyebben lépked előre és több pénzt is kereshet – gondolnánk. Csakhogy egy új vizsgálat szerint ez nem feltétlenül így van.

A Journal of Business and Psychology-ban publikálta tanulmányát Satoshi Kanazawa a London School of Economics and Political Science-től és Mary Still a University of Massachusetts-től, amelyben egy longitudionális vizsgálat eredményeit összegezték. 20.000 fiatal amerikaival készítettek interjút, illetve egy előre meghatározott kritériumrendszer szerint értékelték a fizikai megjelenésüket 16 éves korukban, majd később még három alkalommal, egészen 29 éves korukig.

Az eredmények azt igazolták, hogy a külső nem feltétlenül befolyásolja olyan erősen, hogy ki mennyire lesz sikeres, más faktorok, mint például az egészség vagy az intelligencia sokkal erősebb szerepet játszottak.

Külön érdekesség, hogy azok az emberek, akiket a „nagyon nem vonzó” kategóriába soroltak, mindig több pénzt kerestek, mint azok, akik a „nem vonzó” kategóriába kerültek, ők viszont gyakran több pénzt kerestek, mint azok, akik az „átlagos” külsővel rendelkeztek.

A kutatók szerint az egyik lehetséges magyarázat erre az, hogy míg a kevésbé vonzó emberek kevésbé élnek társadalmi életet, több idejük marad arra, hogy önmagukat fejlesszék, így idővel saját területük szakértőjévé válnak.

Kevés a fizetésed? A csúf emberek több pénzt keresnek