4 bizarr tény az újszülöttekről, amit nem akarsz majd elhinni

Zabolai Margit
Írta: ,
4 bizarr tény az újszülöttekről, amit nem akarsz majd elhinni

Kép forrása: Echo Grid/unsplash.com

Fantasztikus az illatuk, nekik van a legaranyosabb orruk, és órákig tudnánk nézni, ahogyan alszanak. Minden újszülött maga a csoda, de egészen elképesztő dolgoknak kell együttállnia ahhoz, hogy ezek a kis csodák létezhessenek, így némelyik tulajdonságuk egészen hihetetlen is lehet. Nekünk ezektől a tényektől leesett az állunk, de ha lehet, csak még inkább rajongani kezdtünk ezekért az apró emberekért, akiknek mindegyike maga a nagy titkok.

Nem sírnak

Na, hát ha láttál már közelről újszülöttet, akkor biztosan azt mondod, hogy ez nem igaz, pedig bizonyos értelemben de. Tény, hogy egy újszülött a méreteihez képest egészen meglepő decibelen képes bömbölni, ha jelezné, hogy valamire igénye van, könnyei azonban ilyenkor nem hullanak. Ez természetesen nem azért van, mert a galád csecsemő csak mímeli a sírást.

Panaszai nagyon is valósak, csak éppen könnyeket nem tud még termelni melléjük, hiszen könnycsatornái még nem elég fejlettek – ugyanez a tény okozza gyakran az újszülöttek szemének gyulladását is, ami az esetek többségében néhány hét alatt magától elmúlik.

Az újszülöttek könnycsatornája éppen annyi könnyet termel, hogy a szemeket nedvesen tartsa, azonban csak 3-4 hetes korban válik annyira éretté, hogy a síráshoz is elég könnyet tudjon előállítani.

Izzadni sem tudnak

Ugyanazon okból, amiért nem tudnak még könnyeket hullatni, a csecsemők izzadni sem képesek, hiszen verejtékmirigyeik, ugyan már a terhesség negyedik-ötödik hónapjában kialakulnak, még hosszú ideig nem tudnak működésbe lépni. Az apokrin típusú verejtékmirigyek például, amelyek a hónaljban és az ágyéktájon helyezkednek el, jellemzően csak pubertás alatt aktiválódnak.

A legelső terület a testen egyébként, ahol az újszülött képes lesz majd izzadságcseppeket termelni, az a homlok, majd a törzs és a végtagok mirigyei aktiválódnak.

Mivel izzadni nem képesek, természetesen a saját hőháztartásukat is kevésbé tudják szabályozni, ezért is fontos, hogy a szülők ne csak a hidegtől óvják csemetéjüket, de arra is figyeljenek, hogy a kicsi ne hevüljön túl.

Sharon McCutcheon/unsplash.com

Nincs térdkalácsuk

Hiszed vagy sem, azok alatt a hurkás kis combocskák alatt nincsenek térdkalácsok. Születésükkor az újszülötteknek csak finom porcaik vannak a lábszáruk és a combcsontjuk között, ami aztán később majd megkeményedik, és ebből lesz a térdkalács. Nem ez azonban az egyetlen csont, ami változik a kicsik testében: az újszülöttek összesen 300 csonttal születnek, míg egy felnőtt embernek 206 csont van a testében. Ahogyan a kicsik nőnek, egyes csontok más csontokká „olvadnak” össze, így lesz a 300 bébicsontból 206 felnőtt csont.

Megduzzadhat a mellük

Ugyanazok a hormonok, amelyek a szülőanya mellének megnagyobbodásáért felelnek, átkerülve az újszülöttbe szintén okozhatják a kicsi emlőjének megnagyobbodását, sőt bizonyos esetekben akár még néhány csepp váladék is előkerülhet a baba mellbimbójából, amit a népnyelv boszorkánytejnek nevez.

A jelenség alaposan meglepheti a szülőket, de valójában teljesen normális és ártalmatlan, semmi teendő nincs vele – bár természetesen érdemes azért szólni róla a védőnőnek vagy a háziorvosnak, ha amúgy is beszéltek – ahogyan a hormonok kiürülnek, a jelenség magától megszűnik.

Ugyanez érvényes egyébként a megvonásos vérzésre, ami az újszülött lánygyermekek esetében jelentkezhet: a szervezetbe került anyai hormonok hatására ilyenkor az újszülött baba néhány napos korában „menstruálni” kezd, hüvelyéből kis mennyiségű vér távozik. A véres pelenka látványa nagyon ijesztő lehet, de fontos tudni, hogy ez a jelenség is teljesen veszélytelen, és a hormonok kiürülésével szintén néhány nap alatt megszűnik.

Fókuszban

Ideje lenne mindenkinek áttérni! Az NKM E-számla jó a környezetnek, az ügyfélnek és most a kórháznak is

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv