Békére vágyó számkivetettek, vagy megélhetési bevándorlók? Nem csak egy arca van a menekülteknek

Írta: ,

A menekültáradat komoly probléma és mindennapos téma országunkban.

Egy átlagembernek ugyanakkor nagyon nehéz eligazodnia a jelenlegi helyzetet illetően, és még nehezebb igazságot tennie – akkor is, ha nem hisz el mindent elsőre, amit az interneten, vagy a tévében lát.

De hogyan gondolkodik erről olyasvalaki, aki nagyon közel él a probléma gócpontjához és külföldi magyarként részben maga is bevándorló?

A hol hiteles, hol hamis információáradat miatt sokan nincsenek tisztában még azzal az alapvető információval sem, miért dúlnak a háborúk a távoli keleten, vagy éppen Ukrajnában, mi történik Afrika északi, középső területein. Azt sem tudják (vagy egyszerűen nem fogadják el), hogy a kialakult helyzetért részben a fejlett nyugati országok is felelősek. A részletektől eltekintve, közvetve/közvetlenül tettünk azért, hogy a jelenleg dúló háborúk kirobbanjanak. „És a legtöbbet pedig azért, hogy soha véget ne érjenek.” – teszi hozzá Klaudia a gondolatindítómhoz.

Klaudia 2002 óta rendszeres látogatónak számított Törökországban, majd 2010-ben költözött Izmirbe, akkori döntése szerint véglegesen. Annak idején – sok honfitársunkhoz, rokonunkhoz, családtagunkhoz hasonlóan – ő is bevándorlónak számított, igaz, őt nem az életéért való küzdelem, vagy a jobb anyagi feltételek, hanem a szerelem vonzotta a távoli vidékre. Az itt eltöltött éveknek köszönhetően tökéletesen beilleszkedett, munkát kapott és családot alapított. Időközben pedig testközelből figyelhette, miként változik meg az élete a szomszédos Szíriában dúló háborúnak köszönhetően.

– Mi volt a legmegindítóbb, illetve legszörnyűbb történet, aminek a szemtanúja voltál, vagy amit megosztottak veled?

– Anyaként leginkább a gyerekekről szóló hírek, filmek rendítenek meg. Egy hónappal ezelőtt láttam egy képriportot arról, mi történt, amikor Törökország fél napra lezárta a szír-török határt (ezek a fotók egyébként magyar oldalakon is elérhetőek, például ITT és ITT). Az emberek a szögesdróton átverekedve, átesve, testüket felsértve jutottak be az országba, csecsemőket adtak kézről-kézre, keresztül a tűhegyes akadályon.

Számomra szívfacsaró még csak abba belegondolni, min mennek keresztül azok a várandós nők, akiknek el kell hagyniuk az otthonukat, vagy mit éreznek azok az anyák, akik pár hónapos, vagy néhány éves gyermekekkel menetelnek több ezer kilométert. Természetesen sokkal jobban rettegnek a gyermekeik életéért, mint a sajátjukért, de mi lesz velük, ha ők meghalnak? - mondta Klaudia.

Sajnos a rémisztő gondolat nem csupán elképzelés, valódi tény. A menekültek igen jelentős része civil: sérültek, idősek, gyerekek, csecsemők. Az UNICEF tavaly márciusi jelentése szerint 5 500 000 gyermek érintett a háborúban, közülük 425 000 öt éven aluliak és rengetegen árvák. Bár a számot így is megdöbbentő látni, ezek az adatok csak Szíriára vonatkoznak, és már egy évesek…. Jelenleg 60 000 000 számkivetettről tudunk, akiknek a fele gyermek.

A közösségi oldalakon a sok-sok véleményt olvasva egyértelmű, hogy a többség sajnos bele sem gondol, mit is takar pontosan a „menekült” szó. Ez a kifejezés nem egyenlő a bűnözővel, sőt adott esetben épp olyan személyeket takar, akiknek mások egyszerűen porig rombolták az életét. Sok köztük a művelt, tanult ember, tanár, orvos, politikus, akit pont azért üldöztek el (vagy öltek meg), mert világosságot gyújthattak volna a helyiek fejében, felléphettek volna a kialakult helyzet ellen. Ezek az emberek a terror és a polgárháború elől menekülnek, nem azért hagyják el otthonukat, mert ingyen szeretnének élni egy másik országban. A menekültek lényegében két választás között lebegnek: maradnak és meghalnak, vagy mindent hátrahagyva elindulnak és szerencsét próbálnak.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy az összes menekült valóban azért érkezik az országba, vagy nyugatra, mert az életét félti, és a biztonságot keresi. Nyilván akadnak rossz szándékkal érkezők vagy bűnözők is közöttük, ám fontos kiemelni: nem ez a többség.

– Klaudia, te milyen hozzáállást tapasztaltál Törökországban a menekültekkel kapcsolatosan? Hogyan próbáltok segíteni, egyáltalán próbáltok?

– Törökországban nagyon szimpatikus a hozzáállás, bár ebben nyilván közrejátszik a hasonlatos kultúrkör, amivel a helyiek könnyen tudnak azonosulni. Még a pártok is megegyeznek abban, hogy segíteni kell – a miértek politikai kérdések, de ez a vonal túl messze vinné a beszélgetésünket. Ahogy én látom, az emberekben itt szintén kettős érzések dúlnak, de a többség egyöntetűen úgy gondolja, hogy segíteni kell. Ezt egyébként az iszlám is előírja, annak ellenére, milyen álláspontokkal és nézetekkel azonosítják a vallást. Ugyanakkor a helyiek közül sokan azt gondolják, az állam nem tesz eleget a kérdést illetően, sok a megoldatlan feladat és probléma.

– Van bármilyen feltétele a hozzátok érkezők megszállásának? Vagy mindenkit befogadtok?

– Mindenkit befogadunk, sőt a menekültek legálisan dolgozhatnak is. Többé-kevésbé sikerül rendet tartani, de persze vannak konfliktusok. Sok menekült él az utcán, parkokban, a nagyvárosokban, tele vannak velük a kórházak, és mivel munkavállalói engedély nélkül dolgozhatnak, legálisan kapnak állást. Ez nagy segítség nekik, de sokakból nemtetszést vált ki, bár hosszútávon talán mégis ez a legjobb megoldás.

Persze tagadhatatlan, hogy azokon a területeken is vannak nézeteltérések, ahova beköltöznek, mégsem tapasztalni az otthon látható gyűlöletet, idegenellenességet. Az országban ez egyébként korábban sem volt jellemző.

Hazánkban sokan sérelmezik a támogatást, amit a menekültek kapnak, pedig nálunk csaknem mindent az Unió finanszíroz. Ráadásul az országunkban a segély a tévhitekkel ellentétben elenyészően kevés, már csak emiatt is a nyugatot célozzák meg a „megélhetési bevándorlók” – ha valóban a segély a céljuk, nem pedig az életben maradás.

A menekültek elleni lobbizás pedig azért is érthetetlen, mert semmi sem támasztja alá, hogy a külföldiek érkezése egy adott országba a munkalehetőségek csökkenését eredményezné (elvégre a multikulturális társadalom ellenére is virágoznak a nyugati országok). A bérek mérséklődését minimálisan elősegítheti a túl nagy kínálat, de egyes tanulmányok még ezt is cáfolják.

– Te észreveszel bármit a fizetések változásában, vagy más egyébben azóta, hogy ilyen komoly extra kiadásokat biztosít az államotok?

– Saját munkakörömben nem tapasztaltam ilyet, de mivel a bevándorlók legálisan dolgozhatnak bizonyos szektorokban (leginkább betanított és segédmunka), ez sokszor okoz problémát. Tény, hogy olcsóbban vállalják el a munkát (örülnek, hogy egyáltalán kereshetnek valamennyit), így ez természetesen lenyom bizonyos béreket. Ennek ellenére azt hiszem, ez az adat elenyésző. Itt inkább az a probléma – ami meglátásom szerint Magyarországon is gond –, hogy a török állam nem nagyon tudja betartatni a törvényeket, vagyis nagy a feketemunka aránya. De ez menekültek nélkül is létező jelenség, nem most alakult ki, bár némileg biztos erősödött.

– Mivel nálatok minduntalan épülnek a menekülttáborok, bizonyára sokkal jobban képben vagytok a szervezéssel, a jövővel kapcsolatosan. Mit tapasztalsz, mi a megszálló menekültek célja? Igaz, hogy sokan a békére várnak, és inkább visszamennének hazájukba?

– Sokan mennek tovább, akár Görögországon, akár a Balkánon keresztül Európába, az itteninél jobb élet reményében. Ők egyébként főleg akkor vágnak neki az útnak, ha vannak a célországban rokonaik, ismerőseik, akik várják őket, kevesen indulnak el találomra, hasraütés-szerűen. A többség inkább próbál itt boldogulni, de valóban sokan akarnak visszamenni a hazájukba. És egyéként igaz, mihelyst egy-egy város felszabadul, elindul a visszavándorlás, nem sokan szeretnék végleg elhagyni az otthonukat.

A menekültek elsődlegesen – és abszolút természetes módon – a saját országukon belül próbálnak vándorolni. További tény, hogy 2013-ban a menekültek 86%-át a fejlődő országok fogadták be (Global Trends 2013. UNHCR jelentés, frissített adatok 2014-re). Ennek nyomán az ENSZ idei felmérése legalább részben megnyugtathatja a közösséget: az első öt befogadó ország még csak nem is Európában található. A pánikkeltésből fakadó aggodalom jelentős része tehát felesleges és túlzó – de semmiképpen sem figyelmen kívül hagyható tény.

– Mi a helyzet a közbiztonsággal? Rosszabbá vált, jobb lett a katonai jelenlétnek köszönhetően, vagy nem változott?

– Nem változott.

– Ezt őszintén tudod mondani? Én négy hónapot éltem Marokkóban, s bár halálfélelmem sosem volt, nem éreztem mindig jól magam.

– A török közbiztonság szerintem sokkal jobb. Dolgoztam Egyiptomban, nem mondom én sem, hogy gyakran, vagy éppen sosem féltem, de Törökország egészen más, összehasonlíthatatlan. Itt az étterem kint hagyja a teraszán az asztalokat éjjelre, a kisbolt a kenyértároló üvegvitrint (mert reggel korán hozza a pék a kenyeret) és senkinek eszébe nem jut ellopni se a vitrint, se kilopni belőle a kenyeret. Autólopásról elvétve lehet hallani, szóval itt is van bűnözés, de nekem a biztonságérzetem jobb, mint Európában."

– Sokan tartanak itthon a különféle behurcolt betegségektől is. Te mit tapasztalsz? Van okuk félni a civileknek?

– Nálunk ingyen mehetnek kórházba és oltást kapnak a gyerekek (bár sokan kritizálják, hogy ezt későn kezdték meg). A bárányhimlő emiatt két ezrelékről négyre emelkedett, ami persze még mindig elenyésző. Fertőzések biztosan előfordulnak a táborokban, de alapvetően szerintem nagyon jó a török közegészségügy, a gyerekeket kötelező oltatni, így nem voltak járványok. Az állami kórházak mindig is zsúfoltak, most – leginkább keleten – még zsúfoltabbak. (Törökországban egyébként sajátságos rendszer működik, ami állami és magánkórházak vegyes együttese. Vagyis, aki kicsit kisebb tömegre vágyik, az magánkórházba megy, aminek általában van szerződése a társadalombiztosítással, így csak a különbséget kell fizetni.)

– Ti sokkal közelebb álltok a háború egyik központjához, Szíriához, mint a nyugati országok. Nálatok mi okozza a legnagyobb problémát?

– Az, hogy nagyon sok (több mint 1,5 millió) menekült van nálunk, és a szomszédban az ISIS, ami tényleg rettentően közel van. Emellett a határ menti települések, ahol eddig virágzott a turizmus és a kereskedelem a szírekkel, sajnos komoly gazdasági gondokkal küzdenek.

– Hazánkban sokan tartanak attól, hogy a menekültekkel együtt a terrorizmus is beszivárog nyugatra, hiszen ellenőrizhetetlenek a papír nélkül érkező emberek – és ezt az ISIS is kihasználja. Ez szerinted összeesküvés elmélet, vagy lehet bármilyen alapja?

– Sajnos pont a hetekben volt egy incidens keleten, ahol egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát és megölt 31 embert. Néhány napja a szír határ mentén az ISIS török katonákra lőtt, egy őrmester meghalt, Törökország pedig válaszolt a tűzre. Éjjel F16-osok támadtak ISIS célpontokra a határ közelében. Ez nem jelenti azt, hogy megtámadták Szíriát, csak védekeznek, legalábbis a hivatalos verzió szerint. Emellett 13 tartományban 300-nál több embert tartóztattak le terror gyanújával (nem csak az ISIS, hanem a PKK, vagyis a kurd terrorszervezet tagjait). Az öngyilkos merénylet óta további két kisebb támadás is volt…

Vagyis, ha akarnak, akkor szerintem nagyon könnyen beszivároghatnak, de nem hiszek az Európa elleni összeesküvés-elméletben, túlzónak tartom. Az ISIS tagok igazi terroristák, a menekültek nélkül is megoldanák a bejutást, ahogy idáig is megtették. A lényeg, hogy ne azonosítsuk a menekültek velük, hiszen ők éppen miattuk kénytelenek elhagyni otthonaikat. "

– Sokak félelme az ISIS által hirdetett eszme, mely szerint halál vár azokra, akik nem hajlandóak felvenni a muszlim vallást. Ezzel kapcsolatosan te mit tapasztalsz? Ha nem túl személyes a kérdésem, te milyen vallást gyakorolsz, és ehhez hogy viszonyul a környezeted?

– Ezt mi is csak halljuk, mivel ugye itt nincs ISIS uralom. Előlük menekül mindenki, aki nem az ISIS szerint gyakorolja az iszlámot, vagy bármilyen más vallása van, mert egyébként ezeknek a nézeteknek az égvilágon semmi köze sincs az iszlám egyik ágához sem. Ők egyszerűen gyilkolni akarnak, és erre keresnek bármilyen mondvacsinált indokot.

Én nem tartozom egyik vallási felekezethez sem, de ezt itt nehezen értik meg, így azt mondom, hogy keresztény vagyok. Mivel az iszlám elismeri a kereszténység szentjeit saját prófétáiként, így ezzel sosem volt probléma. 

– Látsz bármilyen kiutat, lehetőséget a megoldásra? Te személyesen tudsz segíteni valamilyen módon?

– Ehhez nemzetközi összefogásra lenne szükség, akár katonai beavatkozásra is, de erre jelenleg senki sem hajlandó. Ahogy mondtad, Európa és a többi nagyhatalom, élen az USA-val jelentős szerepet játszottak a konfliktusok kirobbanásában és  - ahogy én látom - most valamiért nem érdekük a befejezés.

Mi segíteni leginkább a kijelölt gyűjtőkben elhelyezett ruhákkal, játékokkal, tartós élelmiszerrel tudunk, na és persze a hozzáállásunkkal."

– Mit javasolnál az otthoniaknak? Mit gondoljanak át? Hogyan álljanak ehhez a kérdéshez?

– Örüljenek, hogy egyelőre nem kerültek olyan helyzetbe, mint ezek a szerencsétlen emberek, mert minden egyes menekült lehetne akár a szerelmünk, családtagunk. A bezárkózás, elutasítás, struccpolitika nem segít, mert a probléma létezik, globális, nem korlátozódik csak a szomszéd országra vagy régióra, ott van előttünk és az ajtónkon kopogtat. Azzal, hogy nem foglalkozunk vele (leginkább állami szinten, kicsinyes, rövidtávú célok miatt) csak a feszültséget gerjesztjük. Így a visszafordíthatatlan sajnos még nagyobbat fog robbanni, pont akkor és ott, amikor nem is számítunk rá.