Neked volt már alvási paralízised?

Írta: ,

A szobádban fekszel, néhány másodperce ébredtél fel az alvásból. Szeretnél felkelni az ágyadból, de hiába próbálkozol, nem tudsz megmozdulni. Nehezen kapsz levegőt, és egyre inkább úgy érzed, hogy nem vagy egyedül; mintha valaki nézne téged. Szépen lassan eluralkodik rajtad a félelem, amint meghallod, hogy nyikorogni kezd a padló körülötted. Aztán egyik pillanatról a másikra sikerül megmozdítanod a karodat, és mire felülsz az ágyadban, lassan megnyugszol, mert - bár elképesztően valóságosnak tűnt - az egész csak a képzeleted szüleménye volt. De mi ez a rémisztő jelenség, és mit érdemes tudnod róla?  

Álom és ébrenlét között Kép forrása: cuded.com, Jon Foster

Az alvási paralízis az a furcsa állapot, amikor felébredsz, de hiába próbálkozol, egyszerűen nem vagy képes mozogni vagy beszélni.

Ilyenkor úgy érezheted, hogy van valaki vagy valami rajtad kívül a szobában, sőt, sokan még hallják és látják is a sötét alakokat.

Szakértők szerint ennek az az oka, hogy a tested még izombénulás alatt áll, alvás közben ugyanis az agyad ezzel gátolja meg, hogy az álmaidat leutánozd a való életben.

Tehát a tested továbbra is alszik, míg az elméd már elkezdett ébredezni, és megrekedt a REM fázis furcsa világában.

Ez pedig igazán rémisztő hallucinációkat okozhat!

Szakértők szerint az alvási paralízisnek két fajtáját kell megkülönböztetni.

Az egyiket ISP-nek hívják; ez azt jelenti, hogy valaki kifejezetten ritkán, maximum egyszer vagy kétszer tapasztalja meg ezt az állapotot élete során.

A második típust RISP-nek nevezik.

Ilyenkor viszont sokkal gyakoribb ez a jelenség, hiszen az adott személy akár hetente többször is átélheti az alvási paralízist.

Ráadásul nála még az is előfordul, hogy a bénulás és a hallucinációk nem csak néhány percig, hanem akár egy órán keresztül is tartanak, ami hosszabb távon komoly hatással lehet a pihenésre.