Alapegységük a család: Nők és nőiség a hagyományos cigány társadalomban

Írta: ,

Elterjedt nézet, hogy a cigányok között nem létezik a házasság fogalma. Tizenegynéhány évesen a cigánylányok többsége „elhál”, tehát egy férfival tölti az éjszakát, s ezzel létrejön a házasság. Hagyományos értelemben valóban nincs házasságkötés, lakodalom, polgári vagy egyházi szertartás, de ez nem jelenti azt, hogy egy roma nőt a saját közösségén belül az elhálás után ne tekintenének feleségnek.

A romák körében ráadásul a házasság nem két személy, hanem két népes család szoros együttműködésének kötelezettségét jelenti. Hozzátartozik azonban, hogy a kislányokat egészen fiatal koruktól arra nevelik, hogy ők válasszanak majd egy olyan férjet maguknak, akit őszintén szeretnek és akihez életük végéig hűségesek tudnak maradni, s nagy odaadással nevelik majd közös gyermekeiket.

A családi normák felülírják a társadalmi elvárásokat is

A cigány társadalom alapegysége a család. Logikusan következik, hogy a válás alapvetően érinti a két családot, ezért mindenki igyekszik azt megakadályozni. Többek között azzal, hogy a férfiak hűtlenségét bocsánatos bűnnek tekintik, a cigány nő tekintélyén semmit sem csorbít, ha a férje másfelé kacsintgat.

Az asszony hűtlenségét azonban megtorlandó bűnként értékeli a közösség, amit egy férfi sem tűrhet el.

A roma közösség erejét mutatja a többségi társadalmi elvárásoknak való megfelelés helyett az is, hogy néhány hónappal ezelőtt egy kéthónapos szabadságvesztésre ítélt roma férfi próbált hazaszökni, amikor megtudta, hogy a felesége válni készül. A férj inkább választotta a szökés miatti három és fél éves súlyosbított szabadságvesztés veszélyét, minthogy az a megaláztatás érje a közösségén belül, hogy a felesége megcsalja.

Hagyományos értelemben véve a roma nők kis hányada az (ide tartoznak a hazánkban élő romungró, oláh, beás és egyéb cigány közösség női tagja), amely kötött munkaidőben, havi bérért munkát vállal. Még akkor sem teszik ezt meg, ha minden lehetőségük adott, egészségesek, az utazásuk a munkahely és az otthonuk között megoldott, ahogy a gyermekeik felügyelete is. A korábbi évszázadokban is így volt ez. A nők otthon tevékenykedtek, főztek, mostak, gyereket neveltek, legfeljebb kártyavetésből, virágárulásból, fonásból vagy táncolás révén szereztek egy kis kenyérre valót, de a család fenntartása és a nehéz fizikai munka mindig is a férfi feladata volt. Itt kell megemlítenünk, hogy a hagyományos cigány értékrendben a sorsnak és a szerencsének kitüntetett helye van.

Akár szegényen, akár gazdagon él egy család, sosem a saját érdemüknek tekintik azt, hanem a szerencsének.

Ma már inkább a kiscsaládos létforma a jellemző a cigányok között. A szülők és a gyerekek élnek egy fedél alatt, a rokonok közötti szoros kötelék azonban továbbra is erős maradt, bár ez nem akadályozza meg őket abban, hogy hangosan és sokat veszekedjenek egymással. Az utcán sétálva igen ritka, hogy egy cigány nővel egyedül találkozzunk, mert mindig legalább két-három fős csoportban indulnak el otthonól. A gyermekeket az adott közösség minden tagja a sajátjának tekinti. Ha kell, egy roma nő ugyanúgy óvja, megeteti, megszoptatja egy másik roma nő gyermekét, mintha a sajátja lenne.

Nők csak elvétve tűnnek ki a cigány történelemből, legismertebb tagjuk Czinka Panna volt, aki családtagjaiból verbuvált zenekarával 1772-ben bekövetkezett haláláig szórakoztatta Gömör megye és a környék urait. Romantikus képet festett róla az utókor: karcsú, fekete hajú, igéző tekintetű cigánylányként említik, aki mindenkit elkápráztatott hegedűjátékával. Valójában azonban alacsony, kövér asszony volt, ráadásul egy hatalmas golyva nőtt a nyakára, játékának mégis a csodájára jártak – írja Bencsik Gábor a Cigányokról című könyvében.