Akiket hiába várnak haza – Eltűnt emberek nyomában

Írta: ,

Elindult dolgozni, és többé nem jött haza. Sportolni ment, ám soha nem ért oda. A rokonok kétségbeesetten keresnek-kutatnak, akár évtizedeken át, de a szeretett családtag nem biztos, hogy előkerül. Szerencsés esetben mindössze egy felelőtlen tinédzser szökéséről van szó, aki néhány nap múlva hazatér, de akadnak olyan történetek is, amelyek soha nem oldódnak meg.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálatától megtudtuk, hogy Magyarországon tavaly 22 822 körözést rendeltek el eltűnt személyekkel kapcsolatban. Ebből 19 279 esetben 18 év alattiakról van szó. Az eltűnt kiskorúak 30%-a a bejelentés megtétele után egy napon belül, újabb 30%-a a bejelentés után egy héten belül, míg 35%-a egy hónapon belül előkerül. A fennmaradó 5%-ba tartoznak azok a kiskorúak, akiknek az eljáró hatóság az adatgyűjtés során felmerült információkra figyelemmel vélelmezi a tartózkodási helyét, csak egyéb okból nehézkes a felkutatásuk. Az, hogy mikor kerül elő az eltűnt személy, számos tényező függvénye. Befolyásolják az eltűnés körülményei, oka, helyszíne. Az eltűnés hátterében álló okok, személyi körülmények megismerése azért fontos a rendőrség számára, mivel ezek ismeretében tudja eldönteni, mérlegelni, hogy elsődlegesen mely intézkedések végrehajtása szükséges.

Remény az utolsó pillanatig

Till Tamás családja 16 éve reménykedik abban, hogy a fiú egyszer hazatér. Az akkor 11 éves Tamás 2000. május 28-án indult el lovagolni, azóta semmi hír felőle. Az eltűnés előtt semmi nem utalt a tragédiára, Tillék normális családi életet éltek, mindig mindent megbeszéltek egymással. A szülők és a gyerekek között bizalmas, baráti viszony volt.

„Harmadszor fordult elő, hogy Tamás egyedül tette meg azt a rövid távot kerékpárral, és soha semmi gond nem volt – meséli az édesanya, Katalin. – Aznap sem gondoltunk semmi rosszra, ám amikor a megbeszélt időpontban nem ért haza, azonnal elindultunk megkeresni. Bejelentettük a rendőrségen is, ahol azt tanácsolták, várjunk még egy kicsit, és próbáljuk keresni. Én telefonálgattam, a férjem pedig Tomi féltestvérével útnak indult, mindenhol körülnéztek. Este már hivatalosan is bejelentettük, hogy Tamás eltűnt, később megkezdődött a nyomozás. Sajnos, eddig nem jártak sikerrel. Volt valaki, aki beismerte, hogy meggyilkolta és elásta Tamást, de aztán visszavonta a vallomását. A rendőrség ezzel kapcsolatban mindent leellenőrzött, semmit sem találtak. Később, az eljárás során egy ideig a férjemet is gyanúsították, de ez természetesen alaptalan volt.”

A család az eltűnés után minden követ megmozgatott. Szórólapokat készítettek, kamionosok közreműködésével felhívásuk rengeteg helyre eljutott. Segítséget kaptak abban is, hogy Tamás képe sokáig tejesdobozokon, ásványvizes palackokon szerepeljen. Magánnyomozóhoz fordultak, éjt nappallá téve keresték a fiút, és keresik a mai napig is. Ám egyelőre eredmény nélkül.

„A dolgait ugyanúgy hagytuk, ahogy voltak, az ágyneműje fel van húzva, a törölközője másfél évtizede lóg a fürdőben. Minden évben megkapja a csokimikulást, a csokinyuszit. Borzalmas, amin keresztülmegyünk, mindannyian nehezen viseljük. Van egy gyermekünk, és nem tudjuk, mi van vele. Van családunk, de ez most csonka család. Anya vagyok, de még sincs gyermekem… Édesanyám is szenved, mert bántja, hogy annak idején ő szorgalmazta a lovaglást. A férjem pedig azért, mert ő engedte meg, hogy Tamás egyedül induljon el a lovardába. De egyikük sem tehet róla. Csak és kizárólag az a felelős, aki elkövetett valamit ellene. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megtudjuk, ki volt az!”