Aki legyőzte a gyermekbénulást: Wilma Rudolph, a gazella

Írta: ,

„Drágám, a legfontosabb számodra az életben, hogy higgyél, és ne add fel!” Ezt mondta Wilma Rudolph édesanyja a lányának. Így lett egy gyermekbénulásban szenvedő kislányból a világ egyik legjobb futója.

Megküzdeni a „fehérek” világával

Ha mai szemmel nézzük, Wilma a halmozottan hátrányos helyzetből a lehető legjobbat hozta ki. Huszadik(!) gyermekként született, egy igen szegény családba, melyen kívül csak „fehér” világ létezett. Betegségét nem könnyítette meg az, hogy, csak egy ötven mérföldre lévő kórházban látták el őt, bőrszíne miatt.

Természetesen, a kornak megfelelően, a feketéknek fenntartott kórházakban nem a legkorszerűbb módszerek szerint történt a gyógyítás. Édesanyja két éven keresztül, heti két alkalommal vitte őt orvoshoz. Az orvos lemondott arról, hogy Wilma valaha fog járni.

Már születése is komplikációkkal teli volt, alig múlta felül születési súlya a két kilógrammot. Kétszer volt tüdőgyulladása, és skarlátos is volt gyermekként. Tehát elmondható, hogy minden az ő és anyja akaratán és kitartásán múlott.

Az akarat mindenre képes

A gyermekbénulás gyógyíthatatlan betegség. Az orvos úgy vélte, hogy a kislány járni sem fog tudni. Ám ő titokban leszerelte lábáról a merevítőket, és mindennap gyakorolt nélkülük járni. Ez igen nagy fájdalmakkal és sok átmeneti kudarccal is járt. Volt kitől tanulnia az akaraterőt. Apja vasúti hordárként dolgozott, alkalmi munkákat vállalt, anyja szobalányként dolgozott. Ebből a bérből tartották el a rengeteg gyermeket.

A nagycsalád egyik előnye – többek között –, hogy motiváló tényező az, hogy kitűnjön a kurázsival rendelkező gyerek a többi közül. Wilma 11 éves korára nem hogy járni, de futni is tudott, sőt, nővére által a helyi kosárlabda csapatba is jelentkezett. 13 évesen már az összes helyi futóversenyt megnyerte. Wilma valójában az elfogadásért küzdött. Akkor is, és később is.

Fotó: valuesindia.org

Család, munka és egyetem – közben pedig az Olimpiák

16 évesen az olimpiai csapat legfiatalabb tagja lesz, és egyben a Melbourne-i olimpia bronzérmese. Ám, hogy „ne” legyen minden tökéletes, a középiskola utolsó évében teherbe esett és meg is szülte lányát. Gyerekkori álma volt, hogy anya lehessen, normális életet élhessen, összesen három gyermeke született. A futás és a gyerek mellett egyetemre járt, pszichológia szakra. Sőt, még ösztöndíjas sem volt, dolgozott megélhetéséért. Közben, Rómában 20 évesen világrekordot döntött.

Ő volt az első amerikai nő, aki három olimpiai aranyérmet vitt haza. 23 évesen vonult vissza a versenysporttól, de a sport szeretete végig kísérte életét. Fiatalokat tanít, segít, tanácsadója lesz egy egyetemi atlétikai válogatottnak. Később, 1977-ben megírja életét a Wilma című önéletrajzában.

Fotó: Wikipédia

Egy régi vágy: fehérek és feketék együtt

Eredményei olyan hírnevet hoztak neki, amit arra használt fel, hogy a rasszizmus mindennapos problémáját enyhítse a maga módján. John F. Kennedy vendégül látta őt a Fehér Házban, ahogy számos más eseményre, televíziós szereplésre is meghívták.

Wilma nevéhez fűződik az első olyan nagyszabású esemény – 40 000 ember részvételével –, melyen egyaránt, keveredve egymással, részt vettek fehérek és feketék is. Ugyanis Wilma Rudolph nem volt hajlandó részt venni olyan eseményen, ahol bőrszín szerint, szétválasztva ünnepelnek az emberek.

Elkényeztetett életünkben érdemes elgondolkoznunk azon, hogy hogyan lehetett ez a nő, Wilma, mindenben a legjobb, hogyan hozhatta ki magából mindig a maximumot. Nem gondolom, hogy csodanő volt, nem gondolom, hogy a szerencse kegyeltje volt.

Soha nem kapott semmilyen előnyt, sőt, anyagi és komoly egészségügyi hátrányokkal indult.

Elmondható róla, akarata tette azzá ami, hogy ő valóban nem félt a kihívásoktól, sem az anyaságtól. Gyakorlatilag semmitől sem félt, „csak” célt ért.