A filozófus „sárkány” – most is aktuális idézetek Bruce Lee-től

Írta: ,

Bruce Lee nem filmjeivel alkotott maradandót, még csak nem is a harcművészet révén, hanem gondolatai által. Ugyanis ezek a gondolatok hitelesek voltak. Csupán 33 évet élt. Elérte célját: figyeltek szemnyitogató világlátására.

Bruce Lee sikerének titka Kép forrása: supercompressor.com

Jó helyen volt jó időben – építő gondolatokkal.

A hetvenes évek elején, a hippikorszak, a nihilizmus idejének közepén, amikor a divatos irányzat a „békecsinálás” volt, az ezen kívüli hagyományos értékű élet pedig a konfliktusok elkerüléséről szólt, Bruce Lee a tudatos önmegvalósítás által építette fel életét.

Bebizonyítva ezzel azt, hogy lehet másként is élni. Ha kisarkítva akarom megfogalmazni, példamutatásával az állatvilág szintjéről emelte ki azokat az embereket, akikben ott volt a szunnyadó potenciál.

Megmutatta nekik, hogyan akarjanak.

Bruce Lee már csecsemő korában szerepelt filmben, innentől pedig adott volt az út a siker felé, akarata által. Viszont amit emellett „teremtett”, az igazán fontos: sokaknak adott célt.

 

Gondolkodás és tett Kép forrása: fanpop.com

Az emberek egyik része elméletben mindent meg tud oldani, mégis cselekvésképtelen, vagy rossz időben tesz meg dolgokat.

Az emberek másik része cselekszik, de nem gondolkodik.

A sikerhez vezető egyik út az, a megfelelő egyensúly.

„Ha túl sok időt töltesz gondolkodással, akkor a dolgok nem fognak megtörténni.”

„A tudás hatalom, de a cselekvés az, ami tiszteletet hoz.”

„A cél nem mindig jelenti azt, hogy elértél valamit. Gyakran csak arra szolgál, hogy valami mást érj el idővel.”